Nyárvégi hangkavalkád a zeneiskolában

2017. szeptember 1. 06:08 | Papp Ádám Sándor

Luis Fernando Pérez spanyol zongoraművész hangversenyével vette kezdetét kedden az a nemzetközi zongora- és kamarazene mesterkurzus, amelyen ifjú művészeket és növendékeket oktatnak nyolc napon keresztül Békéscsabán. A következő előadást pénteken tartják, addig is számos program és előadás várja a spanyol, román, szerb, japán és grúz fiatalokat.

Kedden Császár Zsuzsanna és Luis Fernando Pérez hangversenyével kezdődött el az augusztusi mesterkurzus.

- A kurzus már többéves hagyománnyal rendelkezik, már a ’90-es években Keszthelyen elkezdődött a rendezvény. Gulyás Márta tartott akkor egyedül mesterkurzust, amin a másik szervezővel Kovács Judittal együtt, mi még hallgatóként vettünk részt. Aztán az évek során ő hívott maga mellé segítségként egy tanársegédet, Luis Fernando Pérezt Spanyolországból, azért, mert egyre több hallgató jelent meg a kurzusokon - emelte ki Császár Zsuzsanna szervező.

A spanyol zongoraművész számos nemzetközi verseny díjazottja, elnyerte például a Liszt Ferenc-díjat, illetve azon kevés művészek egyike, akit kitüntettek az Albéniz-éremmel.

- Először turistaként érkeztem ide és megszerettem az országot. Aztán elkezdtem Mártával dolgozni Keszthelyen, akkoriban volt már egy tanfolyamunk, 21-22 éves lehettem. Azóta minden évben visszatérek, Magyarország olyan számomra, mint egy második otthon. Ismerem az országot, a városokat, a hagyományokat és a nemzeti ételeket is - emelte ki Luis Fernando Pérez, zongoraművész.

A következő koncertet pénteken tartják, ahol Gulyás Márta zongoraművész előadását tekinthetik meg az érdeklődők 19.30-tól.

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL