Novák Péter: Juhász András valóban fiatal, mint a ma született prímás

2017. december 9. 14:34 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Fölszállott a páva című verseny pénteki elődöntőjében lépett fel Juhász András. A 17 éves békéscsabai hegedűs 13 éve tanul népi hangszeren játszani, ezért látta elérkezettnek az időt arra, hogy megmérettesse magát a közszolgálati média népzenei és néptánc tehetségkutató versenyén. A bravúr most nem sikerült a fiatal prímásnak, annak ellenére sem, hogy a zsűri építő kritikája mellett a tehetségének kibontakoztatására biztatta a zenészt.

Juhász András 3 és fél éves korában kezdett el csellón játszani, de figyelme nagyon gyorsan a népi hangszerek felé terelődött.

Mint mondja, azért szerette meg a népzenét, mert míg a komolyzenénél hűen kell ragaszkodnia a kottában leírtakhoz, addig a népzenénél van egy alapdallam, amire ő teheti rá azokat a díszítéseket, amiket szeretne - az elődöntő előtt néhány nappal beszélgettünk Andrással és felkészítő tanárával Barbócz Sándorral.

András már a Fölszállott a páva gyerekeknek szóló kiírásába is szeretett volna jelentkezni, de nem fért bele a korhatárba. Ezért döntött úgy, hogy 13 év zenetanulás után megméretteti magát a közmédia népzenei és néptánc tehetségkutatójának felnőtt versenyében.

– Ezt egy kihívásnak tekintem, és szeretném megmutatni magam minél több embernek. Emellett szeretném meghallgatni mások véleményét arról, hogy mit csinálok. Minél több embernek, a zsűrinek és a közönségnek. Nagyon sok emberi és szakmai kapcsolatot ki tudtam alakítani mind a felkészülés, mind a verseny alatt - mondta el Juhász András.

A fiatal zenész a szarvasi területi válogatóról jutott a negyedik elődöntőbe, amelyet december 8-án pénteken rendeztek meg Budapesten. 18 produkció már továbbjutott a középdöntőbe, még hat produkciót kerestek.

Juhász András és felkészítő tanára három előadást gyakoroltak azért, ha a fiatalember sikeresen veszi az akadályt, akkor minden megmérettetésre készen álljon egy-egy új zenei csokorral.

– Ez már egy óriási dolog, hogy érdemes volt Andris arra, hogy egy ilyen műsorban részt vegyen. Most itt van ez a negyedik elődöntő, ha idáig tartott, akkor idáig tartott, máris rengeteg élmény érte. Emellett egy ilyen versenynek általában nem itt van a vége, mert akik látták a tévében, illetve a helyiek felfigyelnek rá - hangsúlyozta András felkészítő tanára.

Barbócz Sándor kiemelte, hogy a művészeti előadásmód fejlesztése is a felkészülési folyamat része volt, hiszen tanítványa a mentorától egy-két olyan trükköt és szabályt is ellesett, amelyek a későbbiekben, mint előadónak is hasznára lehetnek.

A pénteki elődöntőben a zsűri elnöke, Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze úgy fogalmazott, nagy örömére szolgál, hogy Elekről ilyen régi dallamokat hallhatott. Hozzátette: nagyon rossz, hogy Andrást ilyen fiatalon kell összehasonlítania a zsűrinek olyan előadókkal, produkciókkal, amelyek már sokkal érettebbek. Hozzátette: még oda kell figyelnie arra, hogy kiaprózza a részleteket, de nagyon jó úton halad.

Agócs Gergely, a zsűri egyik tagja szintén úgy fogalmazott, hogy nagyon jó úton halad a fiatal zenész. A néprajzkutató és népzenész jó tanácsot is adott a békéscsabai hegedűsnek, szerinte nagyon jó prímás lesz Andrásból.

A negyedik elődöntő hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájából - amelyben Juhász András is megmérettette magát - a Pósfa Zenekar jutott tovább maximális pontszámmal, a zsűritől pedig Gellén Péter szóló táncos és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes kapott szabadkártyát. Rajtuk kívül Marosy Gerda és Józsa Tamás táncos páros, Veres Mihaela szóló énekes és a Tatrospart Néptánccsoport jutott a középdöntőbe.

 

 

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL