New York-i ősbemutatóra készül a Jókai színház

2016. június 13. 14:02 | Fekete Kata

A New York-i székhelyű Pilvax Players Társulat a Békéscsabai Jókai Színházzal együttműködve mutatja be A dzsungel könyve című musicalt New Yorkban június 23-án - írja a Színhaz.hu.

A New York-i székhelyű Pilvax Players független amerikai-magyar társulat professzionális és amatőr színjátszókból álló alkotócsoport. Céljuk, hogy nemzetközi közönséget is megmozgató előadásokat hozzanak létre. Ehhez a törekvéshez csatlakozott a Békéscsabai Jókai Színház, amikor igent mondott A dzsungel könyve című musical amerikai színreviteléhez. A bemutató június 23-án lesz New Yorkban, a La Ma Ma Theaterben.

– Összesen öt előadásra készülünk, de nyitottak vagyunk a folytatásra is – mondta Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója. – Három színésszel és egy filmes stábbal veszünk részt a produkcióban. Amellett, hogy nagyon fontosnak tartom a színházunk életében ezt az amerikai-magyar művészi együttműködést, lehetőséget biztosítva a színészeinknek a szakmai bemutatkozásra és élménygyűjtésre, reményeink szerint egy olyan filmet is készítünk a produkció születéséről majd, amely a nagyközönség számára is elérhető lesz.
 
– A Pilvax Playerstől nem áll távol, hogy akár kísérleti jellegű, innovatív értékű produkciókat is színpadra állítson. Amerikában élő magyarokként az egyik legfontosabb feladatunk és célunk a magyar nyelv ápolása, művelése és a magyar közösség összetartása, minőségi együttléte – számolt be Zsédely Tímea, a társulat vezetője. - A Pilvax Players egy olyan kortárs színjátszó műhely, amely hatékony művészi erővel képes hidat emelni a közízlés és az avantgárd törekvések közé. A dzsungel könyve egy zseniális mű, melyben egyszerre jelenik meg a mai magyar kortárs zene és a magyar nyelv. Ráadásul olyan értékeket képvisel a történet, amely napjaink legégetőbb kérdéseit boncolgatja: milyen hely a Föld és mennyire vigyázunk földünk élőlényeire.

– A dzsungel könyve húsz éve van műsoron Magyarországon, több színházban, több feldolgozásban. Azért is izgalmas feladat társrendezőként és színészként is részt venni ebben a koprodukcióban – mondta Gerner Csaba – mert itthon már számos feldolgozásban játszhattam el Sír Kán szerepét. Elfogadtam tehát a felkérést és Zsedely Tímea mellet, most társrendezőként, egy teljesen új értelmezésben, színpadra is állíthatom A dzsungel könyvét.
 

FEL