Népzene és fazekasmesterség

2016. július 9. 06:53 | Zsíros András

Az egész Kárpát-medencéből gyűltek össze a népi kultúra képviselői a hétvégén Mezőmegyeren, ahol már második alkalommal tartanak Népzenei Találkozót. Az esemény idén új elemmel bővült: a látogatók a történelmi Magyarország fazekasmestereinek munkáival is megismerkedhetnek.

Magyar Zita fazekas népi iparművész Debrecenből érkezett Mezőmegyerre. Többféle technikát is használ. Igazán különlegesek ezek között áttört tányérjai, amik aprólékos munkával készülnek, akár két hét is eltelik, mire egy-egy alkotás elnyeri végső formáját.

Az iparművész azt mondja, ezt a technikát még senkinél sem látta. Nem is csoda, hiszen mindegyik fazekasmester a saját keze nyomát hagyja a portékáján. Valami mégis összeköti őket. Farkas Gábor helyi fazekas szerint ez egyrészt a szakma iránti alázat, hiszen – mint mondja – aki ezt a mesterséget választja, egyúttal életforma, életút mellett is dönt. Másrészt közös bennük a szeretet és a tisztelet egymás iránt, tisztelik a másik tudását, igyekeznek tanulni egymástól.

Farkas Gábor kezdeményezésére a Kárpát-medence fazekasmesterei közös kiállításra gyűltek össze Mezőmegyeren. Mindennek a már második népzenei találkozó adott otthont. A két program egymást jól kiegészítve mutatta meg, milyen értékeket rejt a népi kultúra.

– Ez egy olyan civil összefogásnak az eredménye, ami ritkaság. A hivatásos szervezetek hivatalból szerveznek különböző rendezvényeket, programokat, ugyanakkor ez a mezőmegyeri, békéscsabai közösség, ez az összetartó, és összefogást létrehozó civil közösség ritkaságszámba menő jelenség. Éppen ezért nagy örömmel álltunk mellé – mondta Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemzeti integrációs és Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatója, aki hozzátette, a népzenének nemzetmegtartó ereje van, és örömforrás lehet bárki számára.

A színpadon egymást váltották az énekes, táncos és zenés előadások, amelyek hosszú sora egészen vasárnap délutánig tart.

 

FEL