Néptáncban elmesélt mese

2016. február 2. 10:59 | Fekete Kata

Népmesét mesél el néptáncban a Békéscsabai Jókai Színház új premierje, A szegény csizmadia és a szélkirály. A zenés-táncos mesejátékot a Vajdaságból érkezett Hernyák György rendezte, aki a szövegkönyv létrehozásában is aktívan közreműködött. A szinte kész, népmeséből nyert alapot Zalán Tibor alkalmazta színpadra. A szegény csizmadia és a Szélkirály meséje a népmesei hagyomány jellegzetes példája, az emberi kíváncsiság, állhatatosság, jóhiszeműség, de a mindenkori kapzsiság története is egyben. A népmesei vonalat Bakos Árpád népzenéből merítő muzsikájára a valóságban is ,,eltáncolják" a színészek. A darab  koreográfusa, Brezovszki Roland elmondta, hogy bár más színházakban is többnyire prózai színészekkel dolgozik együtt, a Jókaiban a színészek különösen jó benyomást tettek rá tudásukkal, munkamoráljukkal. 

- Tudom, hogy több színész más darabokban is próbál vagy játszik, ezért néhány mozdulatsornál felajánlottam a könnyebb motívumot számukra, de hallani sem akartak róla – említette a koreográfus. – Mindannyian maximalizmusra törekednek.  Jó úton haladunk, hogy a bemutatóra tökéletesek legyenek a lépések. A Tabán Néptáncegyüttese pedig négy táncossal színesíti az előadást, úgyhogy, kihasználva az ő profi tánctudásukat, néhány komolyabb „villantás” is megjelenik majd a koreográfiában.

A szegény csizmadia és a szélkirályt február 11-én mutatják be.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

FEL