Népszerűek a vidékfejlesztési támogatások

Egyes pályázatokra háromszoros a túljelentkezés.

Rengetegen jelentkeztek idén az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatra, a különböző ágazatokban összesen háromszor annyi támogatást igényeltek a gazdák, mint amekkora a pályázat keretösszege – írja a Hirado.hu.

A szarvasmarha, a baromfi és a sertés ágazatra egyaránt 20 milliárd forintos külön pályázati forrásokat hirdettek meg. A sertés esetében háromszoros volt a túljelentkezés, a baromfi esetében a 20 milliárdra 72 milliárd forintnyi pályázat érkezett be, a szarvasmarha pályázatokra pedig négyszeres volt a túligénylés, tájékoztatott Kis Miklós Zsolt államtitkár a Magyar Gazda című műsorban. Hozzátette: a kertészet esetében szintén magas a pályázati kedv, mind az ültetvénytelepítésre, mind üvegházakra, fóliaházakra, gombaházak létrehozására igen jelentős támogatási összegek érkeztek be. Az Agrár Környezetgazdálkodási pályázatra is több mint háromszoros volt a túljelentkezés. Ebből egy újabb, második fordulót is meghirdetnek majd az ősz folyamán, amelyen 40 milliárd forintos kerettel az állattenyésztést és a kertészetet támogatják majd, mondta az államtitkár.

Megosztás:

Címke: , , , , ,