Nemzetiségi ételeket is kóstolhatnak a Megyenap résztvevői

2017. augusztus 28. 17:12 | behir.hu

A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében a Megyenapon sok-sok programmal várják a szervezők a megyében élőket: színpadi produkciók, nemzetiségek bemutatkozása, kézművesvásár és kistermelői piac, gyerekprogramok, a megyei értéktárban szereplő tételek bemutatkozása.

Napközben a nemzetiségek hagyományos ételeket készítenek és kóstoltatnak az érdeklődőkkel, hagyományaikat, értékeiket, kulturális, gasztronómiai kincseiket faházakban mutatják meg. A gyerekek számára egy játszósátrat állítanak fel, ahol kézműveskedhetnek, próbára tehetik ügyességüket, tudásukat. Megszervezik Békés megye legnagyobb kézműves vásárát és termelői piacát, ahol közel 70 megyei illetékességű kézműves és termelő portékája látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, a kultúra területéről való.

A Békés Megyei Értéktárban szereplő tételeket külön faházakban mutatják be, valamint oklevéllel köszönik meg azt illetékeseknek azt, hogy az értéktárba javasolt felterjesztésekkel közreműködtek a települési illetve megyei értéktár bővítéséhez. A programra várják a határon túli testvérmegyéket is. Az esemény fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a rendezvény díszvendége idén Nagyszalonta lesz.

 

 

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL