Német siker a mezőhegyesi világbajnokságon

2017. szeptember 12. 11:02 | Szendi Rita

Mezőhegyesen rendezték meg a III. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságát a hétvégén. Az 5, 6 és 7 éves kategóriában is német siker született. A Nemzetközi Lovas Szövetség szerint Mezőhegyes méltó a folytatásra. A Békés megyei település lesz a 2018-as és a 2019-es világbajnokság házigazdája is.

Mindhárom kategóriában német siker született. Az ötéveseknél Da Vincy, a hatéveseknél Fortino, a hétéveseknél Enfado P győzött. A 6 éves világbajnok fogatló hajtója elmondta, nagyon sok idomító feladatot gyakoroltak a verseny előtt.

– Két lovam van. Mindketten színes egyéniségek és 6 évesek, nagyon fiatalok és még kicsit gyerekesek is. Mindketten mennek a saját fejük után. Szerintem jó csapat vagyunk – fogalmazott a világbajnok ló hajtója, Marie Tischer.

A Ménesbirtok újjászervezéséért felelős kormánybiztos elmondta: arra törekszenek, hogy Mezőhegyesen egy olyan szakmai bázist építsenek ki, ami egyelőre még nincs az országban. Farkas Sándor hozzátette: a rendezéssel mindenki maradéktalanul elégedett.

– Egy nagyon sikeres és eredményes világbajnokságon vagyunk túl, ami további alapot ad ahhoz, hogy a verseny az elkövetkezendő két évben ismét itt Mezőhegyesen legyen. A szervezéssel a résztvevőkkel együtt úgy gondolom, hogy mindannyian elégedettek vagyunk – mondta el a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos, Farkas Sándor.

A rendezvényen elhangzott: a közeljövőben visszakerül a magyar őshonos gidrán ménes Mezőhegyesre, ami egy fontos lépés a hagyományőrzés és a magyar lótenyésztés szempontjából. Emellett együttműködési megállapodást írtak alá több agráregyetemmel is, így a magas szintű szakmai utánpótlás is erősödhet a településen.

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL