Német embercsempészek a gyulai bíróság előtt

2017. július 31. 18:01 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt gyorsított eljárásban, az elkövetéstől számított 3 napon belül bíróság elé állított egy iráni származású, de német állampolgárságú házaspárt, amelynek tagjai két iráni állampolgárnak nyújtottak segítséget az államhatár meg nem engedett módon történő átlépéséhez.

Az eset előzménye, hogy a két iráni állampolgár korábban már két alkalommal megkísérelte a magyar államhatárt Románia felől okmányok nélkül, meg nem engedett módon, a „zöldhatáron” átlépni, azonban őket június 21-én, majd július 22-én a rendőrök elfogták és visszaadták a román határrendészeti szerveknek.

Legutóbbi átadásukat követően az iráni állampolgárok Aradra utaztak, egy hotelben megszálltak, ahonnan az egyik migráns telefonon felhívta Németországban élő, német állampolgárságú nagynénjét, az I. rendű vádlottat és segítséget kért tőle a Nyugat-Európába jutáshoz. Az I. rendű vádlott ebbe beleegyezett, beavatta férjét is, a II. rendű vádlottat, majd személygépkocsival Aradra utaztak, ahol a hotelben megbeszélték a részleteket. Tervüknek megfelelően a vádlottak a július 28-ra virradó éjszaka a magyar-román határ közelébe szállították a migráns személyeket, akik Battonya körzetében a „zöldhatáron” átlépték a határt, míg a vádlottak német állampolgárként legálisan, a határátkelőhelynél tették ezt meg. A határt elhagyva, a vádlottak Magyarország területén felvették autójukba a két iráni állampolgárt és Budapest felé indultak. Nem sokkal ezt követően a Battonyai Határrendészeti Kirendeltség járőrei július 28-án 03 óra 30 perckor a Battonya-Mezőhegyes közötti közúton ellenőrzés alá vonták a személygépkocsit és a benne ülő személyeket, a két vádlottat és a két iráni állampolgárt.

A Békés Megyei Főügyészség az 52 éves nőt és az 57 éves férfit több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt vasárnap bíróság elé állította. A Békéscsabai Járásbíróság a vádlottakkal szemben 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki, 3 évre kiutasította őket Magyarország területéről, elkobozta a bűncselekmény eszközéül használt személygépkocsit, valamint kötelezte őket a felmerült bűnügyi költség viselésére. A bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik az elkobzás elrendelésének mellőzése érdekében fellebbeztek, így az nem jogerős.

 

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

További programok »

Gyula

FEL