"Nem csak a beton épül" - Zöldül és szépül Békéscsaba

2017. október 16. 17:19 | Szabó Rita

739 millió forintból fejlesztik a CsabaParkot és környezetét. Újabb pályázatot nyert a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként. A Zöld Városok Kialakítása elnevezésű TOP-os projekt 2019-ig valósul meg négy helyszínen.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban benyújtott sikeres pályázatról a békéscsabai Fidesz-frakció adott tájékoztatást. Hanó Miklós, a város alpolgármestere elmondta, hogy a fejlesztések folyamatosan zajlanak, továbbá beszámolt arról is, hogy az új projektben bővítik a CsabaParkot, valamint a Parkerdő erdőterületének megújítása és az eddigi fejlesztések egységgé formálása is megvalósul a jövőben. A pályázatra 739 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a város. Ebből a keretből négy helyszínen fejlesztenek majd 2019-ig.

A  sajtótájékoztatón elmondták: Parkerdő területén és annak környezetében eltávolítják az erdő beteg fáit, rendezik a zöldfelületet és fákat is telepítenek majd a projekten belül. Továbbá a zöldítés részeként  a forgalmas útszakaszok határán védő cserjesávot létesítenek, valamint felújítják a volt Trófea szálló épületét, ahol szolgáltatóházat alakítanak ki.

Herczeg Tamás frakcióvezető-helyettes elmondta: a volt Trófea épülete külső hőszigetelést kap, de épületgépészeti szempontból is fejlesztik. A fűtési rendszert kicserélik és a vizesblokkot is átalakítják.

- Ennek a projektnek a következő eleme, hogy a CsabaPark területén is lesz egy szép fejlesztés. Tanösvényt, csúszdaparkot, játszóteret és egy 3,5 km hosszúságú futópályát alakítanak ki - tette hozzá.

A parkerdő területén 5,2 km sétautat alakítanak ki, amelyet fakivágás nélkül  építenek majd ki. A CsabaParkon és Trófea szálló épületén túl a Lencsési lakótelep két tere is megszépül a pályázatnak köszönhetően. A Szabó Pál téren és a Haán Lajos téren megújul a teljes zöldfelület, utcabútorokat helyeznek ki, a meglévő játszótereket bővítik és sétányokat, pihenőhelyeket alakítanak ki.

A Zöld Városok Kialakítása elnevezésű TOP-os pályázat legfőbb célja, hogy Békéscsaba még élhetőbb, környezettudatosabb és zöldebb várossá váljon.

 

 

További programok »

FEL