Nem biztos, hogy eléri Magyarországot a romániai szürkeiszap

2017. április 10. 15:46 | Varga Diána

A romániai Aranyos folyóba múlt héten ömlött szürkeiszap.

A Cupru Min bányavállalat szászavinci zagytározójából április 3-án folyt szürkeiszap az Aranyos folyóba, egy, a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül.

Siklós Gabriella elmondta, a román hatóságokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, de egyelőre még nincsenek pontos információik arról, hol tart és mennyire hígult fel a vízben a szennyezés.

Ezért még azt sem tudni, eléri-e Magyarországot a szennyezett víz - emelte ki a szóvivő, hozzátéve, a szennyezés kiindulópontjától, azaz az Aranyos folyótól mintegy 500 kilométert kellene megtennie az iszapnak a Maroson keresztül a Tiszáig.

Elmondta azt is, hogy a Szegedi Vízügyi Igazgatóságnál április 5-e óta harmadfokú a készültség, a szakemberek 24 órában a területen vannak és naponta kétszer vízmintát vesznek Nagylaknál.

A mérési eredmények eddig határértéken belül voltak, tehát még nincs szennyezésre utaló jel. Ha érkezik szennyezés, akkor az a Maroson kedden érhet Aradhoz, a hét közepén pedig Nagylakhoz - tette hozzá.

A szóvivő a szennyezés arányát érzékeltetve azt mondta, a 2000-ben történt a ciánszennyezés során 100 ezer köbméter szennyező anyag folyt a Tiszába, a jelen esetben pedig hatezer köbméter szürkeiszapról van szó.

Forrás: MTI

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL