Negyvenöt éve kezdte pályáját Mészáros Mihály és Jancsik Ferenc

Negyvenöt éve kezdte pályáját Mészáros Mihály és Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház két kiváló színművésze, akiket az Ősvigasztalás című előadás után a társulat a közönséggel együtt ünnepelt.

Mészáros Mihály 1972-ben az Állami Déryné Színházban kezdte a pályáját, majd a Népszínházban játszott. 1983-tól a Jókai Színház, 1987–90-ben a Népszínház, 1990-től ismét a Jókai színház tagja. Negyvenöt éves pályafutása során igen sokféle szerepben mutatkozhatott meg, és alkotott maradandót. Vígjátékban és drámában, modern és klasszikus darabokban egyaránt sikerrel szerepelt. Könnyed játékstílus, természetes humor és egyéni elegancia jellemzi. Nagy népszerűségnek örvendő, fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaival, karakterszerepek legendás megformálásával örökre belopta magát a közönség szívébe.

Jancsik Ferenc a negyvenötödik évét kezdi színművészként, ebből harminchatot a Jókai színházban játszott, legalább kétszáz szerep fűződik a nevéhez. A fővárosi színházak mellett a kecskeméti, miskolci és kaposvári társulatot gazdagította. Békéscsabán ő a nagy visszatérő, az ünnepelt színész, a kedvenc karakterfigura drámában, musicalben és mesedarabban egyaránt, aki önmagát csak „szürke eminenciásnak” nevezi. Tehetsége kedves humorral, szerénységgel, önkritikával, mértékletességgel párosul.

A kerek évforduló különösen jó alkalom volt annak meg­tapasztalására, hogy milyen szeretettel veszik körül a kollégák, barátok ezt a két kitűnő színművészt, akik a legkisebb szerepből is emlékezetes alakításokat formáltak: színészként nagyszerű partnerek, civilként pedig mindketten igazi légkörteremtő személyiségek.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

 

Video: JókaiFilm/VámosZé

Megosztás:

Címke: , , , ,