Negyven százalék alatt a részvétel

2016. október 2. 16:49 | behir.hu

A választópolgárok 39,9 százaléka fejtette ki a véleményét a belföldi szavazókörökben délután fél hatig. A népszavazáson Békés a részvételi arányt tekintve a középmezőnyben szerepel a megyék rangsorában. 

A kora esti adatok alapján a Békés megyében élő választópolgárok 39,7 százaléka döntött úgy, hogy választ ad a kormány kérdésére. Ez a szám azt jelenti, hogy a 292 927 választópolgár közül 116 315 jelent meg a számára kijelölt szavazókörben. Arányait tekintve Újszalontán adták le a legtöbb voksot: 55,8 százalék a részvételi arány a településen, azaz 95 főből, ötvenhárman már leadták a szavazatukat. Eleken a lakosság 32,2 százaléka járult az urnákhoz, ezen a településen volt a legalacsonyabb a részvételi arány a megyében a kora esti adatok alapján. A legtöbben Békéscsabán fejthetik ki véleményüket. A megyeszékhelyen több, mint ötvenezren szavazhatnak, ebből 20 ezer választópolgár ezt meg is tette. Ez majdnem 40 százalékos részvételt jelent.

A választásra jogosultak 39,9 százaléka, vagyis három millió 185 343 állampolgár szavazott fél hatig. Budapesten 34,9 százalék ment el, a megyék közül Vas megyében szavaztak a legtöbben, míg Baranyában a legkevesebben. A 2008-as, legutóbbi népszavazáson fél hatig 46,3 százalék ment el szavazni. A 2014-es parlamenti választáson ilyenkor már a választók 56,8 százaléka szavazott. Hivatalosan 7 óra után teszi közzé az igen-nemek arányát a Nemzeti Választási Iroda.
 

FEL