Negyed évszázados a Szent István Napi Előzetes

2017. augusztus 18. 19:12 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Idén negyed évszázados múltra tekint vissza a Szent István Napi Előzetes, amit a Lencsési Közösségi Ház szervez meg évről-évre. Augusztus 19-én a Lencsési úton a Csorvási Fúvószenekar és Mazsorett Csoport felvonulásával kezdődik a program szombaton, 16 órától. A rendezvény a Lencsési Közösségi Házban és a Féja Géza téren folytatódik többek között színpadi produkciókkal az est sztárvendége  Fehérvári Gábor Alfréd – azaz Freddie lesz.

 

PROGRAMOK:

16.00 óra                Lovashintók felvezetésével a Csorvási Fúvószenekar és Mazsorett Csoport felvonulása a Lencsési úton, fellépése a Féja Géza téren

17.00 óra                A Remonda Sportegyesület lovasbemutatója

17.30 óra                A „Lencsési a mi otthonunk” című pályázat eredményhirdetése

18.00 óra                A Téglás zenekar műsora

18.45 óra                Belencéres Néptáncegyüttes fellépése

19.15 óra                A Fitdance Center csoportjainak bemutatója

ÉLŐ KONCERT

20.30 óra                Az est sztárvendége: Fehérvári Gábor Alfréd – Freddie

21.50 óra                Ünnepi beszédet mond dr. Ferenczi Attila a József Attila Lakótelepi Településrészi Önkormányzat vezetője

22.00 óra                T Ű Z I J Á T É K

 

A RENDEZVÉNY IDEJE ALATT:

 

16-19 óráig             Szabadtéri játszóház, íjazási lehetőség és arcfestés díjmentesen

16-19 óráig             Egészségpont (vérnyomás-, vércukor-, testzsírszint mérés)

16-20 óráig             Szabadtéri kiállítás a Márvány Fotóműhely tagjainak alkotásaiból

16-20 óráig             Lovaglási lehetőség, óriáscsúszda, csillámtetoválás

16-22.30 óráig        Büfé üzemel

 

További programok »

FEL