Négy évszak pontgyűjtő túra

2016. október 26. 16:40 | behir.hu

Október 16-án harmadik fordulójához érkezett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett Négy évszak pontgyűjtő túra. A résztvevők ezúttal a szabadkígyósi Nagyerdő őszi színeivel, hangjaival, gombáival ismerkedhettek.

A pontgyűjtő túra lényege, hogy a KMNP egyazon területét, jelesül a Kígyósi tanösvényt minden évszakban egyszer meglátogatjuk. A tavaszi, nyári, őszi és téli tantúrák végén 5-5 kérdésre kell helyes választ adniuk a résztvevőknek. A decemberi forduló után összesítjük a pontokat és az első három helyezettet ajándékcsomaggal jutalmazzuk. Akár még az utolsó (december 18-i) fordulóban is érdemes bekapcsolódni.

A három túrán eddig összesen csaknem harmincan vettek részt. A vasárnap megtartott őszi fordulón a szemerkélő eső ellenére is megjelentek a már jól ismert túratársak, de új belépő is akadt. Utunk során tanulmányoztuk az őszbe forduló erdőt. Mivel az előző héten szinte minden nap esett az eső, így már megjelentek a gombák is.Főként az apróbb termetű, korhadéklakó fajok tömegeivel találkozhattunk. Ezek a laikus számára alig észrevehető gombák igen hasznosak: gondoskodnak arról, hogy a talajra hullott avar szerves anyaga talajjá alakulhasson. Az erdőben nagyon sok bimbós pöfeteget, az állatok által legelt pusztákon pedig csiperkefajokat találtunk.

Túránk alatt folyamatosan találkoztunk a telelőterületek felé tartó, de egyelőre még nálunk időző egerészölyvekkel. Mindenfelé vonuló énekesmadarak füttyögtek. A rovarevő madarak közül szép számmal láttunk csilp-csalp füzikéket. Összeálltak már a telelő pintycsapatok, helyenként több százas seregeikkel találkoztunk. Jó néhány nálunk telelő csíz is felbukkant.

A Nagyerdőben megkóstoltuk az ilyenkor érő bogyókat: galagonyát, kökényt, vadrózsát, s megcsodáltuk az erdei tisztásokon szépen színesedő galagonyabokrokat.

A túra végén ezúttal is egy kérdéssorra kellett választ adniuk a résztvevőknek. A kérdések a gombák életéhez, a vonuló madárvilághoz és a pusztán legeltetett háziállatok behajtásával kapcsolatos népszokásokhoz kötődtek.

A túrakártya átruházható, a pontok gyűjtése nem személyhez, hanem kártyához kötött. Akár egyetlen fordulóban való résztvétellel is esélyük lehet az értékes ajándékcsomagok megnyerésére. A téli túrát (ahogyan az eddigieket is) az időjárástól függetlenül, mindenképpen megtartjuk a meghirdetett időpontban, azaz december 18-án, vasárnap reggel 9.00 órától.

FEL