Nébih: Szombaton kezdődik a rókák őszi vakcinázása

2017. szeptember 28. 08:08 | behir.hu

Szombaton kezdődik és október 14-ig tart a rókák őszi veszettség elleni országos vakcinázása - tájékoztatott honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Nébih szerdán közölte: a rókák vakcinázását évente két alkalommal szervezi meg az állategészségügyi hatóság. A több mint 600 millió forint költségvetésű program 75 százalékban az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

Hozzátették, ezzel párhuzamosan az érintett térségekben a járási főállatorvos a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot.

A tájékoztatás szerint a vakcinatartalmú csalétkeket idén ősszel Magyarország területének csaknem kétharmadán, mintegy 67 ezer négyzetkilométeren kisrepülőgépből szórják ki. Az immunizálási kampányból a lakott, sűrűn beépített területek kimaradnak, a települések listája a Nébih weboldalán érhető el. A korlátozások pontos idejéről pedig a települések önkormányzati hirdetőtábláján, valamint a külterületeken kihelyezett plakátokon tájékozódhat a lakosság.

Közölték: a csalétek az ember számára kellemetlen szagú, a vakcinát a belsejében elhelyezett alumínium bliszter tartalmazza.

A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. A veszettség elleni védőoltás a kutyáknál kötelező, a szabadba kijáró macskák esetében pedig ajánlott. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyek magyarországi állománya mintegy 75 ezerre becsülhető. Az immunizálási program hatékonyságát kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A 2016/2017-es vadászati évre vonatkozó eredmények azt mutatják, hogy a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket – olvasható a Nébih honlapján.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL