Nagyobb béremelést terveznek az egészségügyben

2017. április 18. 10:08 | Mikóczy Erika

  A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme.   Az Emberi Erőforrá

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint az államtitkárság előterjesztése az ápolókra, az orvosokra, a gyógyszerészekre és az egyéb egészségügyi dolgozókra is kiterjed. Emellett arra is javaslatot tesz a kormánynak, hogy a bérmegállapodás valóban ágazati legyen, vagyis attól függetlenül illesse meg az egészségügyieket, hogy ki a fenntartója a munkahelyüknek.

Az államtitkárság a Népszava információi szerint 26,2 milliárd forintot kér a szakdolgozók, 14,9 milliárdot az orvosok, 345 milliót a gyógyszerészek és 741 milliót a nem egészségügyi végzettségű dolgozók jövedelmének rendezésére, míg a gazdasági-műszaki területen dolgozókéra 6,6 milliárdot fordítana – emlékeztet a cikk.

 

40 milliárd forintról van szó

A Magyar Idők információi szerint azonban összességében mintegy 40 milliárd forintról van szó, amelynek körülbelül a fele már rendelkezésre áll, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem vonja el a kórházaktól azt a 20,8 milliárd forintot, amit éves szinten az idén hatályba lépett járulékcsökkentéssel takarítanak meg.

A bérfelzárkóztatás a napilap szerint azért sürgető, mert enélkül semmivé olvad a tavaly megvalósított, többlépcsős ágazati bérfejlesztés. Ennek köszönhetően az egészségügyiek átlagbére már meghaladja a nemzetgazdasági átlagot, ám közben az egész munkaerőpiacon nőttek a bérek.

 

Emelkedne az alapbér

Az egészségügyi államtitkárság az elmúlt hónapokban folyamatosan egyeztetett az NGM-mel egy olyan egészségügyi bértábláról, amely visszaállítja a tavaly júniusi bérmegállapodás során kialakult tábla belső arányait az egyes bérkategóriák között. Idén az eredeti tervek szerint november 1-jétől további bruttó 100 ezer forinttal nőne a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek alapbére, a szakdolgozók pedig átlagosan 12 százalékos emelésre számíthatnának – értesült a napilap.

Az államtitkárság a bérrendezés szektorsemlegessé tételére is javaslatot tesz, amivel eleget tennének az ágazati sztrájktárgyalásokon hangoztatott érdekképviseleti követeléseknek is – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

 

Forrás: Magyar Idők

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL