MSZP: Nyoma sem volt ünnepi hangulatnak a közgyűlésen

2017. december 15. 19:18 | Horváth Szabolcs

Bármennyire is közelegnek az ünnepek, a meghitt hangulatnak nyoma sem volt a közgyűlésen – mondta az MSZP önkormányzati képviselője pénteken, sajtótájékoztatón. Miklós Attila a jövő évi költségvetésről, a DAK Zrt.-ről és a kistérség ügyéről szóló vitát emelte ki a decemberi közgyűlés témái közül.

A 2018-as költségvetési koncepcióról szólva Miklós Attila azt mondta, nem kellett volna több befolyó adóval tervezni 2017-ben, mint 2016-ban. Emiatt ugyanis hiány alakult ki, így a képviselő szerint biztos, hogy 2018 kifizetetlen számlákkal indul majd az önkormányzatnál.

– Jó lenne reális számok tudatában megtervezni a jövő évi büdzsét, így talán nem akkora mértékű hiányt görgetnénk magunk előtt, mint idén. Ennek nagyságáról még zajlanak a tárgyalások, de várhatóan 200 és 500 millió forint között realizálódik majd a különbözet év végén – fogalmazott a szocialista képviselő.

Miklós Attila beszélt arról is, hogy a Békéscsabai Kistérségi Társulásnál több problémát tapasztaltak a 2011-2015 közötti időszakban.  A politikus kiemelte: egyebek mellett szabálytalan szerződéseket és értékaránytalanságot is találtak. Mint mondta, volt olyan kifizetés, amely mögött nem állt szerződés. Szerinte emiatt polgári pert kell indítani a szerződésekben szereplő vállalkozásokkal szemben.

– A csütörtökön tárgyalt előterjesztés arról szólt, hogy egy körülhatárolt érdekkör úgy érzi, sérelem érte őket, ezért 51 millió 300 ezer forintot kérnek az önkormányzattól fájdalomdíjként. A közgyűlés nem volt hajlandó és nem kíván ilyen jellegű kártérítési igénynek eleget tenni – mondta Miklós Attila.

A képviselő beszélt a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-ről (DAKK) szóló vitáról is. Arra emlékeztetett, hogy a vállalat 310 millió forintos veszteség kompenzálásra nyújtott be igényt az önkormányzat felé, a grémium azonban ezt túlzónak találta és nem fizetett. A helyi tömegközlekedést viszont a következő két évben is a DAKK biztosítja, a kiírt nemzetközi tenderen ugyanis nem felet meg más cég. A politikus azt mondta, a jövőre való tekintettel rohamléptekben kell gondolkozni azon, hogyan oldja meg az önkormányzat a tömegközlekedés kérdését.

 

 

 

További programok »

FEL