MSZP: A csabai sportegyesületek kiemelkedően teljesítenek

2016. március 26. 13:35 | Mikóczy Erika

A legutóbbi testületi ülés jórészt a technikai döntésekről, néhány esetben pedig a személyeskedésről szólt – mondta Miklós Attila az MSZP közgyűlés utáni tájékoztatóján. A döntések közül a szocialisták a pályázatokról, a sportkoncepcióról fogalmazták meg véleményüket, de szóba került a kórházösszevonás is.

Több pályázat benyújtásáról döntött a közgyűlés, amelyektől az MSZP egyebek mellett az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztését, vagy a zöldfelületek rehabilitációját várja. Miklós Attila kiemelte azt a pályázatot, amelyen az önkormányzat sikerrel szerepelt a szegedi és a Szent István egyetemmel közösen. Ennek eredményeként tanulmányok készültek a helyi vállalkozások bevonásával arról, hogyan lehetne a foglalkozást bővíteni Békéscsabán.

A képviselő beszélt arról a projektről, ami a belvárosi iskolában az Öveges program révén valósult meg. Az országban, ezzel a pályázattal kapcsolatban több helyen állapított meg szabálytalanságokat a támogató, ezért forrásokat követel vissza. Békéscsabát 47 milliós visszafizetési kötelezettség terhelheti, ez a kapott támogatás egyötöde.  Hozzátette: tisztán szeretnének látni ebben a kérdésben is, hisz annak a 47 millió forintnak nagyon sok helye lenne a városban.

Fülöp Csaba a 2016-tól 2020-ig szóló sportkoncepciót vette górcső alá. Az anyag erényének nevezte, hogy a sportegyesületek építő javaslatainak 80-90 százaléka beépült a koncepcióba.  Megjegyezte, hogy a város kiemelten kezeli a sportot, a létesítményhasználat mellett megfelelő forrásokat biztosít erre a területre. A versenysport mellett nem feledkezik meg a diáksportról, a szabadidő sportról és a sport-infrastruktúra fejlesztéséről sem.

- Olyan koncepcióra van szükség, amely ezt az öt évet részleteiben felöleli, meghatározza azokat a célokat, amelyeket várunk Békéscsaba sportéletétől rövid és hosszú távon is. Amit mi hiányoltunk, hogy nincsen benne egy olyan átfogó helyzetelemzés, ami főként a kiemelt egyesületeket mutatja be. Javaslatot tettünk arra, hogy egészüljön ki ezzel. A helyzetelemzés bemutatná, mi a kiindulási helyzet 2016-ban a nyolc kiemelt egyesületnél, gazdasági, infrastrukturális szempontból, és az eredmények tekintetében. Javaslatunk nem kapott többséget, így egyelőre nem lett a koncepció része – fogalmazott Fülöp Csaba, majd leszögezte, hogy a csabai egyesületek jelenleg korlátozott forrásokból érnek el kiemelkedő sikereket.

A szocialisták végezetül megjegyezték, április 1-jétől vonják össze a csabai és a gyulai kórházat, a következő közgyűlésre - csatlakozva LMP-s képviselőtársukhoz – tájékoztatást kértek arról, az egyes osztályok hol működnek a továbbiakban, illetve hogy az üres orvosi és ápolói álláshelyeket hogyan kívánják betölteni.

FEL