MNB: dinamikusan bővült a fizetési kártyás elfogadói hálózat 

2017. december 16. 16:58 | behir.hu

Jelentősen bővült a magyarországi fizetési kártya elfogadói hálózat az idén a harmadik negyedévben, a fizikai elfogadóhelyek száma 6,5, az ezeken működő terminálok száma pedig 6 százalékkal emelkedett, és részben ennek köszönhetően ismét több mint 25 százalékkal nőtt a kártyás vásárlási forgalom - közölte az MNB a honlapján. 

Kiemelik: a kártyás forgalomnak már 69 százaléka bonyolódott a gyors és korszerű érintéses technológia használatával. Emellett csökkent a fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések forgalomhoz viszonyított aránya, azaz még biztonságosabbá vált a kártyahasználat a fogyasztók számára. A fizetési rendszerek forgalma 2017 harmadik negyedévében kismértékben nőtt a második negyedévhez képest, a pénzforgalmi likviditás továbbra is bőséges.

A jegybank közlése szerint a harmadik negyedévben a fizetési számlák száma több mint 44 ezerrel bővült az előző negyedévhez képest, meghaladta a 10,5 millió darabot.

A számlák közel 91 százaléka volt természetes személyek birtokában, és 81 százalék volt elérhető az interneten vagy célszoftver segítségével. Az elsődlegesen fizetési célra használt fogyasztói számlák száma a kismértékű (mintegy 28 ezer darabos) emelkedés hatására meghaladta a 6,6 milliót, így az összes forint számla 70 százalékát tette ki.

A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma mintegy 104 ezer darabbal nőtt, az időszak végén több mint 9 millió darab volt forgalomban. A betéti kártyák 85 százalékos részaránya nem változott, a harmadik negyedévben is emelkedett ugyanakkor az érintőkártyák aránya, így már az összes kártya közel 70 százaléka biztosítja ezt a funkciót.

Az összegzés szerint a fizikai elfogadóhelyek száma a második negyedévhez hasonlóan a tárgyidőszakban is jelentősen, 6,5 százalékkal emelkedett, számuk már meghaladja a 98 ezret. Az elfogadóhelyeken üzemelő POS terminálok száma szintén számottevően (közel 6 százalékkal) bővült, amelynek eredményeként mintegy 126 ezer terminálon lehetséges a kártyás fizetés, több mint 80 százaléka az érintéses fizetést is támogatja.

Az MNB összesítése alapján az idei harmadik negyedévben is folytatódott a hazai fizetési kártyás vásárlási forgalom dinamikus bővülése. A magyarországi elfogadói hálózatban hazai kibocsátású kártyákkal 1099 milliárd forint összértékben bonyolítottak le több mint 160 millió vásárlási tranzakciót.

Ez értékben és darabszámban egyaránt 26 százalékot meghaladó emelkedés az előző év harmadik negyedévéhez képest. Összhangban a korábbi időszakokkal, az érintéses fizetések térnyerése is egyre hangsúlyosabb, az így végrehajtott kártyás vásárlási forgalom az összes vásárlási tranzakció több mint 69 százalékát tette ki, a fizetési műveletek értékét tekintve pedig az összforgalom 56 százalékát bonyolították le érintéses fizetéssel.

Az érintéses fizetések átlagértéke továbbra is alacsonyabb a hagyományos tranzakciókénál (5551, illetve 9639 forint), azaz a kisebb értékű kártyás tranzakciók esetében nagyobb arányban használják ezt az új technológiát.

Az internetes vásárlási forgalom jelentős bővülése is folytatódott, mind darabszámban, mind értékben 37 százalékos volt az emelkedés, azonban a teljes kártyás vásárlási forgalom kis része (6 százalék, illetve 10 százalék a darabszámot, illetve az értéket tekintve) bonyolódik csak ilyen módon.

A kártyás készpénzfelvételek darabszáma csupán kis mértékben, 2 százalékkal nőtt az előző év harmadik negyedévéhez képest, a felvett pénz összértékét tekintve azonban az emelkedés már mintegy 9 százalék volt, 1865 milliárd forint készpénzt vettek fel így a tárgyidőszakban.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL