Mira Marincas fotóművész alkotásai a Munkácsy Emlékházban

2017. november 25. 10:12 | Papp Ádám Sándor

Pénteken három órakor nyílt fotókiállítás aReális címmel, amely Mira Marincas munkásságát mutatja be az érdeklődők számára a Munkácsy Emlékház Kistermében.

Az emlékház "Alkotó nők" sorozatának folytatásaként mutatták be a műveket. A sorozatban egyébként hétköznapi nők kaphatnak szerepet, akik mindennapi tevékenységük után, hobbiként tudnak alkotni. A Munkácsy Emlékház ezeknek a nőknek próbál segítséget nyújtani egy kiállítás és egy beszélgetés során - fogalmazott Mészáros Zsuzsanna, művészeti vezető, aki azt is elárulta, hogy a jelenlegi kiállító esetén azonban ez nem igaz.

– Ez Mira esetében más, hiszen neki ez a szakmája és a foglalkozása. Erdélyből jött, a Kolozsvári Egyetem művésztanára és több, mint 10 éve ezzel foglalkozik. A békéscsabaiak számára nem ismeretlen, hiszen közel 7 éve nyílt már itt tárlata. Egyébként az "Alkotó nők" sorozatunkban irodalmárokat, írónőket, zenészeket is bemutatunk az érdeklődőknek - tette hozzá Mészáros Zsuzsanna.

A kiállító elmondta, hogy alkotásai rendkívül spontánok és teljesen véletlenszerűen dönti el azt, hogy éppen mi az amit el fog készíteni.

– Például egy számomra vicces esemény, a kiborult kávétól kezdve minden apró kacat ami körülvesz. Vagy például egy toll, egy kavics vagy egy kristály, ezeket próbáltam grafikai és régi hagyományos fotótechnikákkal megörökíteni, és egy szellemképet alkotni ezekből - fogalmazott Mira Marincas fotóművész.

A kiállítás megnyitóján az alkotó beszélt életéről, munkáiról, tanulmányairól, de a képei keletkezésének a történéseiről is szó esett. A tárlat egészen december 21-éig tekinthető meg a Munkácsy Emlékház kistermében.

További programok »

FEL