Miniszterelnökségi tájékoztató a KBC együttműködő partnereinek

2016. március 11. 16:32 | behir.hu

A Miniszterelnökség képviselője tartott tájékoztatást a KBC Nonprofit Kft. szakmai rendezvényén, kerekasztal beszélgetésén.

A mintegy 40 polgármester részvételével megtartott rendezvényen Tatai Laura, a Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese tartott tájékoztatást, kifejezetten az önkormányzatok pályázati lehetőségeivel kapcsolatban. A program ugyan érintette a TOP megyei pályázatait is, de ezen túl a további operatív programok lehetőségeit is kiemelte. Mint azt a főosztályvezető-helyettes hangsúlyozta, a Miniszterelnökség szeretné, ha a 2014-2020-as fejlesztési ciklus lezárása már most kiemelt figyelmet kapna minden pályázó részéről, hogy időben, sikeres projektek valósuljanak meg. A szabályok szerint ugyan a fejlesztési ciklus végét követően még további két év van a megvalósult projektek elszámolására, de a korábbi, 2007-2013-as pályázati időszak tapasztalataiból okulva, ezt nem szeretné kihasználni a Kormány.

A tájékoztatást élénk kerekasztal beszélgetés követte, majd Dr. Glózik Klára, a KBC Nonprofit Kft. ügyvezetője foglalta össze a szervezet eddigi munkáját

FEL