Mindent elkövetett, amit lehetett

2016. augusztus 2. 08:26 | behir.hu

A gyanú szerint másik autóra kiadott rendszám volt felszerelve arra a gépkocsira, amellyel az eleki férfi ittasan okozott balesetet, majd megállás nélkül elhajtott. Vezetői engedéllyel nem rendelkezett és el volt tiltva a vezetéstől.

A Gyulai Rendőrkapitányság járőrei egy személygépkocsi vezetőjét igazoltatták július 31-én hajnalban Gyulán, a Béke sugárúton. A sofőrt azért ellenőrizték, mert úgy közlekedett, hogy áttért a menetiránya szerinti baloldalra és majdnem összeütközött a szemből érkező rendőrökkel. Mivel a 24 éves eleki férfi semmilyen személyes iratot nem tartott magánál, valamint az alkoholteszter megfújásakor pozitív értéket produkált, ezért előállították a rendőrkapitányságra. Az újabb mintavétel alátámasztotta az ittasság gyanúját, amit a sofőr is elismert. Az is kiderült róla, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik és a járművezetéstől is el van tiltva. Az autója első rendszámtáblája hiányzott, hátulra pedig egy másik személygépkocsira kiadott hatósági jelzés volt felszerelve. Közben bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy az intézkedés megkezdése előtt a 44-es számú főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán anyagi káros baleset történt. Két Gyula irányába közlekedő személygépkocsi ütközött érintőleg, de a balesetet okozó autó vezetője megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök a férfi autójának átvizsgálásakor megállapították, hogy ő lehetett ennek a balesetnek is az okozója, ezért a személygépkocsit további szakértői vizsgálat miatt lefoglalták.

Az intézkedő rendőrök N. Sándort járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állítják. Járművezetés ittas állapotban vétség és cserbenhagyás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene, emellett vizsgálják azt is, hogy mi történt az autó rendszámaival, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt is felelnie kell.

Forrás: police.hu

FEL