Minden kerékpáros álma ez a kiegészítő kütyü

2016. augusztus 10. 07:34 | Laczkó Viktória

Nemrég startolt el a Kikckstarteren a Shoka Bell nevű eszköz kampánya, de néhány nap leforgása alatt máris több mint 33 millió forintot gyűjtöttek össze a fejlesztők. Az eszköz a kerékpárosok életét könnyítheti meg, a projekt pedig a magyar szívhez is közel áll, a kütyüt ugyanis egy honfitársunk, Falus Dániel fejlesztette - írja a hvg.hu.

A Shoka Bell egy kerékpárra szerelhető eszköz, ami jóval többet tud, mint amennyit a csengős neve sugall. Amellett, hogy egy gomb segítségével hangjelzést adhatunk ki vele (mint egy hagyományos csengővel), navigációra és a kerékpár kivilágítására is alkalmas. Sőt, azt is jelzi, ha a biciklit épp el akarják lopni.

A kütyüt nem, csak a tartóját kell felszerelni a kerékpár kormányára, az eszköz egy erős mágnessel kapcsolódik hozzá. Miután felszereltük, Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a mobilhoz, egész pontosan a hozzá fejlesztett okostelefonos alkalmazáshoz. Ebben megadhatjuk, hogy hová szeretnénk eljutni, a Shoka Bell pedig a beépített LED-izzók segítségével jelzi, hogy mikor merre kell fordulnunk.

Az eszköz 250 méteres körzetben azt is képes jelezni, ha valaki megmozdítja a kerékpárunkat, így arra is alkalmas a kütyü, hogy megakadályozzuk, hogy ellopják a biciklit. A készülék akkumulátorral működik, a fejlesztők ígérete szerint egy feltöltéssel 200 órát is kibír. A Kickstarteren gründolt Shoka Bellért szállítással együtt 109 dollárért (kb. 30 ezer forintot) kérnek.

 

FEL