Minden hétfőn sporthétfő

2016. június 28. 12:26 | Fekete Kata

Harmadik alkalommal indult útjára a Sporthétfő elnevezésű rendezvénysorozat Békéscsabán. Augusztus 22-ig kilenc héten keresztül mintegy 40 egyesület mutatkozik be a Szent István téren, ahol lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők megismerjék a megyeszékhelyen működő klubokat.

Minden héten más békéscsabai egyesület mutatkozik be a Sporthétfőn, a Szent István téren. Az első alkalommal hét klub kapott helyet a főtéren, hogy a gyerekek választhassanak, melyik sportot űznék szívesen. Persze a szülők szava is döntő.

- Kiskorban természetesen a szülő próbálja egy irányba terelni a gyermekét, hogy mi lenne az ideális. Persze van, hogy az apuka vagy anyuka szeretné, hogy például kézilabdázzon a csemete, de ő mégis inkább a küzdősport, a torna felé húz, akkor a szülő is engedékenyebb. A lényeg az, hogy mozogjon - mondta Bíró Csaba önkormányzati képviselő, a program egyik kitalálója.

A tornát mindenkinek ajánlják. Mint az edzők mondják, az első négy évből csak profitálnak a gyerekek, hiszen jó koordinációra, magabiztosságra tesznek szert és kialakul a testtudatuk.

Ferencz Dorottya, a Békéscsabai Torna Club edzője elmondta, a torna abból a szempontból nehéz sport, hogy egyszerre kell dinamikusnak, erősnek és lazának, kecsesnek lenni.

A Békéscsabai Lakótelep SE kick boxos csapata is bemutatkozott. is bemutatkoztak. Ezt a sportot nagyon korán, akár ötévesen el lehet kezdeni és akár 30-35 éves korig folytatni. A legtöbben azt hiszik, ez egy fiús sportág, de a Szent István téren berendezett alkalmi küzdőtéren sok kislány tűnt fel. Debreczeni Dezső vezetőedző hangsúlyozta, ez a sportág már rég nem azt jelenti, hogy a balhés fiúk verekednek. Ez észjáték.

A tegnapi Sporthétfőn bemutatkozott a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club is. A rendezvényen részt vett a riói olimpián is bemutatkozó Márton Anita súlylökő, diszkoszvető is. Sőt, a gyerekek legnagyobb örömére, igaz, csak egy medicinlabdán, de azt is megmutatta, hogyan kell súlyt lökni.

 

Július 4-én, 16 órától a következő program várható:

  • 16.00 órától súlyemelés-bemutató; 17.00 órától STREET DEADLIFT CUP 2016. és Szabadidő Sportegyesület
  • Békéscsabai Nimród Lovasegyesület Lovagoltatás voltizs-hevederrel és lovashintózási lehetőség
  • Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE Bemutató, toborzó
  • Békéscsabai MÁV SE Lábtenisz, célbarúgás, csocsó
  • Békéscsabai Kosárlabda Klub Streetball (utcai kosárlabda),
  • GTA Motorsport Egyesület Versenyautó kihelyezés
  • Békéscsabai Ifjúsági és Sportkutyás Egyesület Agility és engedelmes, valamint ügyességi bemutató

 

Július 11.

  • Békéscsabai Atlétikai Club
  • Békési Kajak-Kenu Club
  • Békéscsabai Darts Sportegyesület
  • Békéscsabai Szabadidős Lovas Klub Lovagoltatás
  • Békéscsaba 1912 Előre SE (foci)
  • Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa ás
  • Magyar Szablyavívó Iskola

 

FEL