Mi lesz, ha egyetemista leszek?

2017. január 27. 09:09 | Balázs Anett

A legapróbb kérdésre is igyekeztek választ adni a felsőoktatásra készülők számára Békéscsabán, ahol idén már harmadik alkalommal szervezte meg az Egyetem Napot az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért.

Hogyan kell jelentkezni egy vizsgára, be kell-e járni az órákra, és milyen bulik vannak az egyetemeken? A legapróbb kérdésre is igyekeztek választ adni a felsőoktatásba felvételizőknek Békéscsabán, ahol idén már harmadik alkalommal szervezte meg az Egyetem Napot az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért. A rendezvény célja, hogy hiteles forrásból olyan információkat nyújtson, ami a hivatalos tájékoztatókból nem derül ki.

 

Ki, mi, hol, mikor, miért, hogyan? Órarendtől a követelményrendszerig

Jelenlegi és volt egyetemisták, valamint pályakezdő fiatalok számoltak be az egyetemi élet sajátosságairól a középiskolásoknak a Csabagyöngye Kulturális Központban.

– Olyan dolgokról volt szó, mint például hova fordulhatnak a problémáikkal, hogyan oldhatnak meg olyan helyzeteket, amire nem készítik fel őket. Legyen az egy tárgyfelvétel például. Én kétszer is részt vettem már Egyetem Napon, most ugye már rendezőként vagyok itt. Most már jól tudom, hogy milyen hasznosak voltak azok a tanácsok, amiket kaptam anno azoktól az emberektől, akikkel most együtt dolgozom – fogalmazott Sárközi Regina Inez, az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért tagja.

Több helyszínen is zajlottak a foglalkozások. Az egyik teremben egy féléves órarendet kellett összeállítani a diákoknak. Egy kis móka is belefért a programba, egy másik termemben élő szobor játékot játszott a csoport, akik egy egyetemen zajló hétköznapi jelenetet elevenítettek meg.

 – Szegedre szeretnék menni pénzügy és számvitelre. Ezért is jöttem, hogy megtudjam, milyen érettségi követelmények kellenek erre a szakra, miket duplázzak vagy éppen milyen tárgyakra hajtsak rá. Úgy érzem itt nagyon sok segítséget kaptam – árulta el Halász Péter, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma végzős diákja.

 

Információk, első kézből

A szervező egyesület harmadik alkalommal rendezte meg az Egyetem Napot azzal a céllal, hogy elsőkézből segítse azokat, akik a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat.

– Minden alkalommal azt tapasztaljuk, hogy viszonylag sok mindenre kíváncsiak a középiskolások és nem sok információjuk van arról, hogy hogyan lehet élni felsőoktatás közben. Amíg jó információkkal rendelkeznek arról, hogy egy adott szaknál mennyi a felvételi ponthatár, mi történik egy adott szakon, addig arról kevésbé vannak jól tájékoztatva, hogy amikor felkel reggel hétkor egy egyetemista, hogy kezdi el a hetét, hogy kezdi el a napját.  Mi erre próbáljuk a legnagyobb hangsúlyt fektetni ezen a rendezvényen – tudtuk meg Hoffmann Dánieltől, az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért ügyvezetőjétől.

A békéscsabai ifjúságáért dolgozó egyesület a közösségi oldalon egy oldalt is létrehozott, így a középiskolások az interneten is érdeklődhetnek, ha további kérdésük van az egyetemi élettel kapcsolatban.

FEL