Metszési bemutató a Csabagyöngye szőlőültetvényen

2016. április 5. 06:19 | Mikóczy Erika

Hogyan metsszek, hogy jobb legyen a termés? Mikor és mivel a legjobb permetezni? Mit tegyek, ha madarak lepik el a szőlőmet? – sorolták kérdéseiket a kertbarátok azon a metszési bemutatón, amit a Csabagyöngye szőlőültetvényre hívott össze a Lencsési Közösségi Ház Mohácsy Mátyás kertbarát köre.

Békéscsaba képviselő-testülete még 2010-ben döntött arról, hogy – Stark Adolf szőlőnemesítő emlékének is adózva – Csabagyöngye ültetvényt létesít. A telepítés 2012-ben valósult meg a közfoglalkoztatásban résztvevők bevonásával, akik azóta is kiveszik a részüket az ültetvény műveléséből.

Ettől az évtől a Békéscsabai Városfejlesztési kft. vette át az ültetvény kezelését. Mint azt Vass Csaba projektmenedzser elmondta, márt történtek fejlesztések, és a kft. a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy ez a hely a látogatók számára kívánatos célpont legyen. Szívesen álltak a kertbarátok rendelkezésére is.

A Csabagyöngye szőlőültetvényre szóló meghívást hétfőn délután mintegy ötven kertbarát fogadta el, nemcsak a Lencsési a Mohácsy Mátyás, hanem a jaminai Stark Adolf kertbarát kör tagjai közül is sokan jöttek el.

– Városunk egyik leghíresebb terméke a Csabagyöngye szőlő, éppen ezért elhatároztuk, hogy miután Békéscsaba városa létrehozta ezt a szép szőlőültetvényt, ellátogatunk ide. Részben azért, hogy a kerti munkákban segítsünk egymásnak, szakembertől lessük el a szőlőmetszés fortélyait. Részben pedig azért, mert erkölcsi kötelességünk, hogy adózzunk Stark Adolf emlékének, aki a Csabagyöngye szőlőt annak idején, az 1900-as években kinemesítette – fogalmazott Huszár Endre, a Mohácsy Mátyás kertbarát kör vezetője.

Az ültetvény iránt egyre nő az érdeklődés, éppen ezért a városfejlesztési kft. a további fejlesztések között egy fogadóhely létrehozását is tervezi. A Csabagyöngye szőlőből, és az abból készült termékekből pedig az is kaphat ízelítőt, aki nem szeretne kimenni az ültetvényre. A CsabaParkkal való együttműködésnek köszönhetően ugyanis a Csabagyöngye ott is elérhető és megkóstolható lesz.

FEL