Mestereket avattak a Phaedra Rendezvényközpontban

2017. november 16. 19:21 | Papp Ádám Sándor

Mintegy 90 új mester tette le fogadalmát szerda este a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett ünnepségen Békéscsabán, a Phaedra Rendezvényközpontban.

 

Ebben az évben 116-an tettek sikeres vizsgát. Közülük 27-en már korábban, 89-en pedig a Phaedra Rendezvényközpontban vehették át munkájuk elismerését. Volt olyan résztvevő, aki már gyermekkora óta tudta, hogy abban a szakmában akar majd elhelyezkedni, amelyben ma is dolgozik.

– A szüleim katonák voltak és amikor édesanyám bevitt a munkahelyére, akkor az ottani menüt ettük. Azt mondtam édesanyámnak, ha felnövök, ennél sokkal jobbat fogok főzni. Így gyerekkorom óta tudom, hogy szakácsként szeretnék dolgozni – árulta el a behir.hu kérdésére Gyalai Ádám.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a mesterképzés célja az, hogy az országban minél több legyen a kiváló szakember és az, hogy a lehető legmagasabb szinten adják át tudásukat a jövő generációjának.

– 450 cégről van szó, akik jelenleg aktívan közreműködnek és segítik mintegy 55 szakma gyakorlati oktatását. 2014 óta felgyorsult a mesterképzés, azóta több száz mesterlevelet adtunk át. A jövő fényes, úgy néz ki, hogy évről évre nő azoknak a száma, akik megszerzik majd a mestercímet - tájékoztatott Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki hozzátette: az Iparkamara szeretné növelni a mesterképzésben résztvevők létszámát, hiszen országszerte nagy igény mutatkozik a kiváló szakemberekre.

 

 

A kamara ebben az évben egy könyvet is kiadott, amely a 2017-ben mesterré avatott szakemberek életpályáját mutatja be. Mészárosné Szabó Anna kiemelte: az volt a céljuk, hogy példát állítsanak a fiatalok elé.

– Pályaorientációs célt is szántunk a kiadványnak, hiszen ebben a könyvben élettörténetek jelennek meg. Benne vannak azok a mestereink, akik ebben az évben mesteroklevelet kaptak. Ez a könyv róluk szól és ők mondják el, miért választották az adott szakmát. Úgy gondoljuk, hogy a gyerekekkel jobban el tudjuk fogadtatni azt, hogyha látnak egy olyan embert, aki ezt a szakmát választotta – fogalmazott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője.

 

A mesterekről szóló kisfilm: 

">

A kiadvány létrejöttéhez Békés megyei települések és vállalkozók járultak hozzá.

Gyémánt fokozatú támogató Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, kiemelt támogató a Békés Megyei Önkormányzat és a békéscsabai Rajki Cukrászda.

Arany fokozatú támogató: Csorvás és Sarkad városok önkormányzata,

Ezüst fokozatú: Szarvas Város Önkormányzata és a Layer Kft.,

Bronz fokozatú támogatók: Gyomaendrőd, Mezőhegyes, Nagyszénás, Orosháza, Újkígyós és Vésztő települési önkormányzatai.

 

 

További programok »

FEL