Méltóbb körülmények a kézilabda utánpótlás-nevelésben

2017. november 22. 17:37 | Zsíros András

Átadták szerdán a gyulai 5. számú Általános Iskola felújított tornatermét. A több mint 60 millió forintos beruházás a kézilabda szövetség országos tornaterem-felújítási programjának része volt. Az intézményben ugyanis komoly utánpótlás-nevelő munka folyik, többek között ennek is köszönhetik az önkormányzat pályázatának sikerét.

Új ablakok és külső hőszigetelés került az épületre, de megújult többek között a szertár burkolata, valamint a pálya felfestése is. Az intézmény igazgatója elmondta, folyamatos kihasználtsággal működik a terem, hiszen a délután négy óráig tartó testnevelésórákat követően a fiú és lány kézilabdaedzések este kilenc óráig zajlanak itt. Az intézmény vezetője, Szabadosné Bécsi Katalin hangsúlyozta, az egész iskola nagy örömmel fogadta a beruházást.

Az átadó ünnepségen Görgényi Ernő polgármester felidézte az iskola épülésének történetét, amikor a szülők adakozásának köszönhetően az eredetileg tervezettnél kétszer akkora méretű tornaterem valósult meg. Az akkori, 40 milliós teljes költséghez ötmillió forinttal járultak hozzá a gyulaiak – emlékeztetett a városvezető. Arról is beszélt, hogy a közös akaratot jól szimbolizálta az épület lila színe is, amihez a festéket a szocializmus idején külön megrendelésre kellett elkészíteni.

 

További programok »

FEL