Mehet az oviba a házi?

2016. június 8. 08:14 | Fekete Kata

Óvodákban, iskolákban alig telik el úgy hét, hogy ne ünnepelnék valakinek a születésnapját vagy névnapját. S míg évtizedekkel ezelőtt bevett szokásnak számított, hogy némi aprósütit vitt a szülő az intézménybe, most viszont torták, sőt tortaköltemények dukálnak leginkább.

De vajon vihet-e otthon vagy háznál készült süteményt a gyerek az intézménybe? Ennek járt utána a Dívány.hu.

 

A bűvös szó: magánétkezés

Amikor egy intézmény napközbeni ellátás keretében gondoskodik a gyerekekről, vagyis tízóraiztat, ebédeltet vagy uzsonnáztat, akkor szervezett étkezésről beszélünk. Szervezett étkezés keretében magánháztartásból származó, azaz nem ellenőrzött élelmiszert tilos a gyerekeknek adni. Ezért nem lehet az óvodákban, iskolákban ebéd után kiosztani az otthonról hozott süteményt – tudták meg a NÉBIH-től.

Magánétkezések keretében viszont már lehet otthonról bevitt sütit adni a gyerekeknek, ami a gyakorlatban úgy néz ki egy óvodában, hogy leszedik az asztalt, „egészségetekre, gyerekek, most pedig köszöntsük fel Boldizsárt!” Innentől kezdve magánétkezés zajlik.

 

Ezekre kell odafigyelni

A NÉBIH felhívta ugyanakkor a figyelmünket, hogy az ételmérgezések és ételfertőzések megelőzése érdekében különösen gondosan és körültekintően kell eljárni, vagyis

  • időben tájékoztassák a szülőket azokról a kockázatokról, amelyek felmerülhetnek egy háztartási, ellenőrizetlen körülmények között készített sütemény elfogyasztása kapcsán,
  • határozzák meg a rendezvényre bevihető sütemények körét,
  • élelmiszerbiztonsági szempontból kerülendők a nem kellően hőkezelt habos-, krémes sütemények,
  • kerülendők a különleges tárolási feltételeket, hűtést igénylő, gyorsan romló élelmiszerek,
  • időben készüljenek fel a házi készítésű sütemények fogadására, biztosítsanak szennyeződéstől védett tároló helyet, de az intézményi közétkeztetéstől független helyen,
  • győződjenek meg az átvett sütemények frissességéről, érzékszervileg megfelelő állapotáról,
  • romlás jeleit, érzékszervi nem megfelelőséget mutató süteményt ne szolgáljanak ki,
  • a sütemények kezelését egészséges személyek végezzék,
  • ne kezelje a süteményeket hányás, hasmenés, láz, nátha, jeleit mutató, fertőző megbetegedésben szenvedő személy,
  • kiszolgáláshoz gondoskodjanak szalvétáról, egyszer használatos papír-, vagy műanyag eszközökről (na, ilyet még sosem láttunk óvodában).

Ha mégis baj van

Sajnos szinte minden évben előfordulnak óvodai torta okozta megbetegedések, amiért az intézmény a felelős, a hatóságok vele szemben járnak el. Vagyis: akkor lehet bevinni házi sütit az óvodába, iskolába, ha az intézmény megengedi. A jogszabály ugyan hagy kiskaput a házi sütiknek, csakhogy ha valami baj van, az intézmény viszi el a balhét, és ezt a kockázatot vagy bevállalják, vagy nem. Ha nem, akkor szülőként kénytelenek vagyunk belenyugodni.

 

FEL