Megújul, új képzésekkel bővül a Színitanház

2017. március 11. 11:20 | Mikóczy Erika

A Színitanház hallgatói mutatkoztak be produkcióikkal pénteken délután a Csaba Center színpadán, ők biztosították a technikai hátteret, a világítást, és abba is betekintést nyerhettek az érdeklődök, hogyan készítik a díszleteket, a jelmezeket a színházi háttérszakmák képviselői. A pénteken estig és szombaton 10-16 óráig tarrtó nyílt napon bemutatkozik az intézmény teljes spektruma. 

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta, hogy a nyílt napokon megjelennek azok a szakok, amelyek eddig is működtek Békéscsabán - a színház-technikus, divat- stílustervező, színész és táncos szak - de azok is, amelyekkel bővül a kínálat. A Színitanház  a 2016/2017-es tanévtől a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium tagintézménye lett, így idén szeptembertől az artistaképzés, a bűvész- és bohócképzés is elindul, ha lesz elegendő jelentkező. A rendhagyó nyílt napoknak is az a céljuk, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: a Színitanház megújult, és új képzésekkel bővül.

Murainé Szakáts Ildikó, a Baross Imre artistaképző igazgatója szerint lényegében itt nem is arról van szó, hogy a Színitanház az ő tagintézményük lett, hanem arról, hogy a két intézmény fúziójából született valami több, valami gazdagabb, mint amit külön-külön tudtak nyújtani.

- Nagyon régi vágyam volt egy olyan összművészeti intézmény létrehozása, ahol több előadó-művészeti szakma együtt tanul, kiegészülve a színházi háttérszakmákkal, a fény- és hangtechnikával, a szcenikával, a jelmeztervezéssel. Mi eddig csak artistákat képeztünk, örülök, hogy most ez a nagyszerű lehetőség adódott - fogalmazott Murainé Szakáts Ildikó.

A "fúzió" eredményeként a Színitanház képzésének gyakorlati helyszínévé vált a Békéscsabai Jókai Színház és a Szarvasi Víziszínház mellett a Fővárosi Nagycirkusz is.

A visszajelzések szerint a Színitanházban végzett diákok túlnyomó többsége a pályán tudott maradni és a színpadon vagy a háttérben végez ma értékes munkát.

A békéscsabai intézménybe az ország egész területéről, sőt a határon túlról is járnak diákok. A nyílt napjukra szombaton 10-től 16 óráig is várják az érdeklődőket a Csaba Centerbe, ahol a színház művészeinek műsorában és az artisták produkcióiban is elmerülhetnek az érdeklődők.

FEL