Megújul az őstermelői igazolvány

2016. január 16. 11:27 | behir.hu

Január elsején hatályba lépett a mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály. A papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolványt vezetnek be. A változással a kamara szerint a rendelettel csökkennek az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terhei, az ellenőrzési jogkörök kibővítésének pedig gazdaságfehérítő hatása is van.

Békéscsabán a Jókai utcában várja az ügyfeleket a főfalugazdász iroda. Már ezen a héten egyre többen érkeztek ide a helyi őstermelők, elsősorban az új információk begyűjtése, valamint az igazolvány kiállítása és érvényesítése céljából. Krátki György már nyugdíjas, de az őstermelői igazolvánnyal segít családtagjainak a vállalkozásban

A január elsejével életbe lépett kormányrendelet egyik célja, hogy a vásárlók is egyértelműen azonosítani tudják az érvényes igazolvánnyal rendelkező, valós őstermelőket, és a hazánkban megjelenő termékeket. A változással megszűnik az az ellentmondásos helyzet is, hogy az őstermelők ugyanazt a terméket azonos helyen és azonos időben őstermelőként és egyéni vállalkozóként is értékesítik. Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke hangsúlyozta, a rendelet bevezetésével az is cél, hogy csökkenjenek az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terhei, az ellenőrzési jogkörök kibővítésével pedig kevesebb szabálytalanság történjen.

A kamara a szükséges feltételek megléte esetén ideiglenes igazolványt állít ki, amely kezdetben 2016. július 31-ig igazolja az őstermelői jogviszonyt. Ezen időszak alatt készül el a három helyett immár öt évig hatályos kártya alapú igazolvány, amelyet postai úton vagy az igénylés helyén vehetnek át a kérelmezők.

Kovács Dávid

FEL