Megújul a Jamina-pálya

2016. január 9. 16:55 | behir.hu

15 millió forint összértékű beruházás kezdődött meg a Bessenyei utcai sporttelepen, amelynek következtében jelentős változások várhatók a létesítmény területén. A fejlesztés során megújul az öltözőépület egyik része, a mosdóhelyiség, valamint a lelátó és a pálya környezete.

A téli holtszezonban a játékosok nem küzdenek a bajnoki pontokért, ugyanakkor nagy változások lesznek a jaminai klub háza táján. Teljesen megújul a lelátó, amelyet újraaszfaltoznak, visszakerülnek az ülőlécek is, amelyek a nézők kényelmét szolgálják. A füves pályát övező elhasználódott kerítést pedig teljes hosszában kicserélik. Emellett tervben van egy közösségi tér, valamint egy 15 állásos kerékpártároló kialakítása is, amely a hosszú évek óta használaton kívüli hangosbemondó torony elbontásával valósulhat meg. A beruházás részeként a régi kültéri mosdóhelyiséget is elbontják, helyére négy állásos mobil WC egységet telepítenek.

Az öltözőépület jobb oldali része a fejlesztés korábbi lépéseként már megújult, ami a hazai felnőtt és ifjúsági csapat otthona. A mostani fejlesztés során korszerűsítik az öltözőépület másik részét is.

- Jelen pillanatban 80 négyzetméteren a klubház, az öltözőépület bal oldali része újul meg, ami magában foglalja a játékvezetői öltözőt, a vendég felnőtt, a vendég ifjúsági öltözőt, emellett kialakítunk egy mosó-szárító helyiséget, valamint teljesen felújítjuk a két vendégöltözőhöz tartozó vizesblokkot is – árulta el Fülöp Csaba, a Jamina SE elnöke.

A 15 millió forint összértékű beruházásból 10,5 millió forintot a TAO felajánlásokból gyűjtött össze a klub, 3 millió forint önerőt biztosít Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, míg az egyesület 1,5 millió forint saját forrással járul hozzá a projekt megvalósításához. A Bessenyei utcai sporttelep fejlesztésének ezen része a tervek szerint a tavaszi bajnoki rajtra készül majd el.

Kovács Dávid

FEL