Megtartották a Békéscsabai Jótékonysági Bált

2017. január 22. 11:33 | Balázs Anett

A Jókai Színház Vigadójában, január 21-én tartották a Békéscsabai Jótékonysági Bált. Hagyomány, hogy a rendezvény bevételét minden évben egy békéscsabai szervezetnek ajánlják fel. A tavalyi évben rekord összeg, mintegy 1 millió 800 ezer forint gyűlt össze. Ennek sikerén felbuzdulva idén nem egy, hanem két szervezet között oszlik el a felajánlásokból befolyt összeg.

A Nyíri Lajos Tánccsoport Egyesület bemutatójával kezdődött a jótékonysági estély. A bálnak ez alkalommal két kedvezményezettje is van: az Esély Pedagógiai Központ valamint a Békéscsabai Mentőalapítvány. 

– Akár a mentősök, akár az Esély Pedagógia Központ pedagógusai, nehéz sorsú, bajba került, hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak. Tudjuk jól, hogy mindent megtesznek azért, hogy segítsenek, hogy kimutassák a segítőkészségüket, de mégis szükség van arra, hogy a pénzügyi forrásaik bővüljenek, hiszen évről-évre lehetnének fejlesztéseik, és ehhez a forrásaik sajnos nem elengedőek – fogalmazott Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere.

Az Esély Pedagógiai Központban két óvodai csoport mellett általános, szakiskola, készségfejlesztő iskolai csoport és fejlesztő nevelés-oktatás működik. Jelenleg 250 tanulójuk van, az adomány egyik részéből, az intézményben végzett diákok számára, úgynevezett védőmunkahely megteremtését tervezik megvalósítani.

 – Egy olyan védőmunkahely alapjait szeretnénk lerakni, ahol a nálunk végzett fiataloknak van lehetőségük elhelyezkedni, és ahol a szakembereink tovább tudják segíteni őket abban, hogy a munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni. A bevétel másik részét pedig arra szeretné fordítani az alapítvány, hogy az iskolásaink, szakiskolásaink nyári táboroztatását megsegítse, ezzel is gondolva azokra a családokra, akik hátrányos szociális körülményeik miatt ezt nem tudják biztosítani a gyermekeiknek – tudtuk meg Szabó Éva intézményvezetőtől.

2016-ban a Békéscsabai mentőállomás 10 836 mentési feladatot végzett. A 2005-ben alakult Mentőszolgálat Alapítvány fő küldetése, hogy mentéstechnikai eszközökkel segítsék a Békéscsabai Mentőállomás ezzel együtt a megyei mentőmunka színvonalának emelését. 

– A befolyó összegből szintén mentéstechnikai eszközöket szeretnénk vásárolni, tervben van egy motoros váladékszívó berendezés vásárlása és különböző olyan dolgok, amelyek a mentőállomáson dolgozóknak a komfortérzetét tudjuk egy kicsit javítani – nyilatkozott Csendes Csaba, a Békéscsabai Mentőalapítvány kuratóriumi elnöke.

A bálon számos kulturális program volt. A kellemes hangulatról a Mediterrán Zenekar gondoskodott, az est meglepetésvendége pedig Pál Dénes volt. A jó hangulatú mulatság vasárnap hajnalig tartott, ahol tombolát is vásárolhatott a közönség, amelynek összege szintén a két szervezetet illeti majd.

FEL