Megszűnik az Erzsébet-utalvány

2016. június 3. 13:13 | Varga Diána

Megszűnik az Erzsébet-utalvány. A kedvezményes adózású cafeteria-juttatásoknak két formája lehet csak 2017-től: a készpénz és a SZÉP kártya. Erről Lázár János csütörtökön az ötvenkettedik kormányinfón beszélt. Készpénzben évi százezer – vagyis havi 8 333 – forint adható, a többi a SZÉP Kártya lehet. Utóbbinál maradnak az alszámlák és a megszokott maximumok: a szálláshely alszámlára 225, a vendéglátás alszámlára 150, a szabadidő alszámlára 75 ezer forint utalható kedvezményes adóval. A magánszektorban 450 ezer, míg a közszférában maximum 200 ezer forint adható.

- A közszektorban, vagyis az állami szektorban, ahol jelen pillanatban cafereria még van, ott ez 200 ezer forintban limitált, ebből 100 ezer forint lehet a készpénz és 100 ezer forint lehet a SZÉP-kártya. Úgy gondolom, hogy ez jelentősen növeli azoknak a döntési szabadságát, akik cafeteria juttatásban részesülnek, tekintettel arra, hogy maguk tudják eldönteni, hogy a 100 ezer forint készpénzt mire és hogyan fogják felhasználni - mondta Lázár János.

FEL