Meghalt Som Lajos, a Piramis alapítója

2017. október 30. 17:19 | behir.hu

Som Lajos magyar zenész, basszusgitáros volt: játszott a Tűzkerék, a Neoton és a Taurus zenekarokban. 1974-ben megalapította a Piramist, melynek Révész Sándor mellett másik meghatározó tagja lett – a zenekar atyját 70 éves korában érte a halál.

A hatvanas évek közepén kezdett el zenélni a Record nevű zenekarban. A Gyapjúforgalmi Vállalat Révay utcai kultúrtermében volt állandó klubjuk. Som Lajos a Record után a Neoton együttesbe igazolt, ahol akkor már későbbi felesége, Karda Beáta volt az énekesnő. A következő nagy állomás a Taurus együttes, az első magyar hard rock zenekar volt az életében a ’70-es évek elején, amelyben Radics Bélával, Balázs Fecóval és a Metróból átigazolt Brunner Győzővel játszottak együtt.

Köves Miklóssal létrehozták a Piramis együttest. Németországban és Svájcban katonai klubokban léptek fel. Ekkor még Lévay Tibor volt az énekesük, akit később a Generálból távozó Révész Sándor váltott fel. A Piramis feloszlása után 1985-ben az ugyancsak sikeres Senator nevű együttes basszusgitárosa lett, amelyben Takáts Tamással, Szekeres Tamással, Giger Károllyal és Varga Lászlóval zenéltek együtt. 1992-ben újra összeállt a Piramis, a nagy érdeklődésre való tekintettel öt koncert erejéig, a klasszikus felállásban. 1997-ben Závodi Jánossal mindketten 50. születésnapjukat ünnepelték, ennek alkalmából Száz év zene címmel készítettek közös albumot, korábbi slágereiket újra felvéve.

2006-ban ismét összeállt a Piramis, de a megromlott egészségi állapotú Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is vendég basszusgitáros társaságában. A Piramis 2009-es újraindulásában már nem is vett részt. 2011-ben bejelentették, hogy Slamovits Istvánnal közösen új zenekart alapít StOrM néven, azonban az új formáció mindössze egy sajtótájékoztatón szerepelt együtt, tényleges működésére sosem került sor.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL