Megelevenedtek a népi hagyományok Gyulán - videóval

2017. július 3. 19:13 | Szabó Rita

Az elmúlt hétvégén Gyulán gyűltek össze a népi művészetet művelők és kedvelők. Idén is megrendezték a Körös-völgyi Sokadalmat, ahol a színpadi előadások mellett a rendezvényen teljes körű betekintést nyerhettek a kilátogatók a népművészet minden ágába.

Idén immár 18. alkalommal rendezték meg Gyulán a Körös-völgyi sokadalmat, a Dél-Alföld népművészetének ünnepét. A három napos eseményen összegyűltek a népi hagyományok szerelmesei. A program céljáról Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesületének elnöke beszélt, aki elmondta, hogy a 18 év alatt  a célkitűzésük nem változott, küldetésük az, hogy találkozzanak azok az Alföldön élő emberek, akik a kultúrát szeretik és művelik.

A rendezvényen a kilátogatók átfogó képet kaphattak a régi hagyományokból. A néptánc és zenei előadások mellett bemutatkoztak a népi kismesterségek képviselői is. A gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők, ugyanis a kicsik kipróbálhatták, milyen is volt teknőben mosni, de népi játékokkal és kézműves foglakozásokkal is színesítették a programot.

 

A 7.Tv kamerája ott volt az eseményen, hogy ön is átélhesse az élményt:

 

A rendezvényen számos népművész is részt vett, köztük Szakál László citerakészítő népi iparművész.

 - Nem kötött formavilágú hangszer, inkább tájjellegű formák vannak, mint például Dunántúli hasas, alföldi hasas, csikófejes citera vagy éppen a galambdúcos citera - árulta el az iparművész. 

 A rendezvénynek minden évben van egy fő témája, idén a reformáció 500. évfordulójáról emlékeztek meg a szervezők, tematikus kiállításokkal is készültek erre az alkalomra. 

A programsorozathoz kapcsolódó kirakodó vásáron, kiállításokon és kézműves foglalkozásokon minden érdeklődő megtalálta a számára ideális programot. A szervezők munkája a fesztivál befejezésével nem ért véget. Készülnek a népművészeti táborukra, de Budapestre, a Mesterségek Ünnepére is ellátogatnak, és meghívást kaptak Mezőberénybe, az Országos Vadásznapra is.

KIVONAT: A  népművészet és a népi kultúra világával ismerkedhettek meg azon érdeklődők, akik kilátogattak  a  Körös-völgyi Sokadalomra a hétvégén.

További programok »

Gyula

FEL