Medve, hóember, Vision S

2016. június 27. 15:05 | Zsíros András

Egyelőre még csak fotókon és grafikákon látható a márciusi Genfi Autószalonon a Skoda Vision S néven bemutatkozott első SUV-ja. A képek alapján hamarosan új formavilág köszönt be a csehekhez.

Kodiaq – ezzel a névvel bővíti a hobbiterepjárók egyre népesebb táborát a Skoda. A minden bizonnyal a kodiak-medvére utaló elnevezés már anélkül is elárul valamit az autó robosztus megjelenéséről, hogy rápillantanánk. Ám ezt is megtehetjük, hiszen újabb és újabb fényképek látnak napvilágot a hírek szerint majd akár hétszemélyes változatban is elérhető, konnektoros hibrid hajtáslánccal ellátott nagy méretű szabadidő-autóról. 156 lóerős, 1,4-es TSI motor és egy 55 lóerős villanymotor együttese hajtja az első tengelyt, míg a hátsóra egy ettől független, 115 lóerős villanymotort kötöttek. Az adatok szerint ezzel 7,4 másodperc alatt lesz képes az autó elérni a száz kilométer per órás sebességet, kizárólag elektromos meghajtással pedig mintegy ötven kilométert tudunk majd megtenni vele.

A korábban Snowman, azaz Hóember néven is emlegetett SUV a Volkswagen-csoporton belül némi piaci pozicionálást tett szükségessé, hogy az új modell ne legyen a Touareg ellenfele. Így míg Amerikában a VW márkanév alatt készül egy nagy méretű szabadidő-autó, addig Európában az ennél kisebb Tiguan XL változatát forgalmazzák majd, az előbbit pedig Skoda Kodiaq néven kapjuk meg. A cseh medve világpremierjét szeptemberre, a Párizsi Autószalonra ígérik.

Fotók forrása: Skoda

FEL