Márton-hét a Lencsési Óvodában

2015. november 12. 21:10 | Mikóczy Erika

A pedagógusok a gyermekek foglalkozásait Márton püspök szeretetteljes személyiségének szellemiségében tervezték. A nagyokkal felidézték és eljátszották a legendát, a kicsik pedig egyelőre csak ismerkedtek Mártonnal.

A mesék, versek, dalok Márton történetét dolgozták fel, a barkácsolások eredménye is Mártonnal és a libákkal volt kapcsolatos. A hangulatos program fénypontja a szerda esti lámpás felvonulás volt, ami nem csak a Lencsési Óvoda három épületét, de az egész lakótelepet is megmozgatta.

A fényes lámpácskákkal vonuló családok megdobogtatták mindenki szívét. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, Tímár Ella és dr. Kerekes Attila képviselő idén is részese volt a szép eseménynek. Az előző évekhez hasonlóan a képviselők a gyermekek által készített lámpásokkal csatlakoztak a menethez. Dr. Ferenczi Attila megjegyezte, hogy a gyermekszemek csillogása elnyomta a lámpák fényét, ami persze rendjén is van így.

A felvonulást követően az óvoda udvarán a gyerekek eljátszották a kedves történetet a szülőnek, majd „szeretet sütiket” osztottak ki, amit mindenki megfelezhetett a barátjával. Az idei süteményhez az óvoda udvarán található diófa termését gyűjtötték össze a gyermekek, amiből a dajka nénik készítettek finom diós rétest.

FEL