Már kaphatók a komolyabb tűzijátékok

2016. december 29. 08:35 | Laczkó Viktória

Már kaphatók a szilveszter napján használható komolyabb tűzijátékok. Az év közben megvásárolható és magánterületen működtethető 1-es és 2-es kategóriába sorolt tűzijátékok mellett, az utolsó héten a 3-as kategóriába sorolt termékeket is megvehetik azok, akik betöltötték 18. életévüket.

Békés megyében 33 engedélyt adott ki a rendőrség. Egymást követve érkeztek az érdeklődők a békéscsabai Szent István téren felállított sátorhoz. Az egyikük úgy véli, a tűzijátékkal méltóképpen lehet elbúcsúztatni az évet.

- Lehet azért jó, mert a szerencsét megadja a következő évre, de lehet azért, mert elbúcsúztat az előző évtől, meg azért egy jelentős pillanat minden évben december 31. éjfél és meg kell tisztelni - fogalmazott az áltaános iskolás Csornai Levente János. 

Az árusítóhelyeken bárki megtalálhatja a kedvére való terméket, gyerekeknek az apróbb tűzijátékokat, míg a telepeket a felnőtteknek ajánlják - mondta el Kocziszki Diána, raktárkezelő pirotechnikus.

- Gyerekeknek van durrancs, ami csak roppan egyet a földön, van sárkánytojásunk, várázs virágunk, napraforgónk, ami felszáll és pörögve repül, van UFO, ami szintén felszáll. A kisebb telepeket a kisgyermekes családoknak ajánljuk, mert azoknak nincs nagy hangjuk, a középkategóriás, nagyobb termékeket a tinédzser, illetve már az idősebb uraknak ajánlom, valamint a rakétákat, rakétaszetteket is a komolyabb érdeklődőknek - tette hozzá Koczinszki. 

A pirotechnikai termékeket 4 kategóriába sorolják: az 1. és a 2. osztályba tartozók év közben is felhasználhatók magánterületen. Dr. Feuerwerker Béla címzetes r.alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense ismertette a 3. kategóriába tartozó termékekre vonatkozó szabályokat: - A 3. pirotechnikai osztályba tartozó termékekre szigorúbb szabályozás vonatkozik, ugyanis 2016. december 28. és 31. között tudják megvásárolni nagykorú, tehát a 18. életévet betöltött személyek, azonban a felhasználására még szigorúbb szabályozás vonatkozik: 2016. december 31-én 18 órától 2017. január elsején reggel hat óráig lehet felhasználni.

A rendőrség azt kéri, fokozottan ügyeljenek a termékek elműködtetésénél, ugyanis eddig minden évben történt kisebb-nagyobb baleset. A rendőrség által készített videón is jól látszik, milyen sérüléseket, valamint tüzet tud okozni egy rosszul felhasznált tűzijáték. Az a személy pedig, aki petárdát birtokol, illetve felhasznál, 150 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat.

A megmaradt tűzijátékot a jogszabály szerint öt napon belül vissza kell szállítani a forgalmazónak.

FEL