Magyar Idők: Mozgósítja aktivistáit a FIDESZ

2016. szeptember 5. 07:50 | Zsíros András

Teljes mozgósítással készül a Fidesz–KDNP a kényszer-betelepítés elleni népszavazásra – tudta meg a Magyar Idők. A jövő hét elején már megkezdődik a közterületi szórólapozás, szeptember 10-én pedig országjárásra indulnak a kormánypárti politikusok. Kósa Lajos, a parlament honvédelmi és rendvédelmi bizottságának elnöke közölte: mindenképpen indokolt a válsághelyzet fenntartása, mert a titkosszolgálatok jelzései alapján a migrációs nyomás fokozódni fog az év hátralévő részében.

Történelmi jelentőségűnek tekinti a Fidesz a kényszer-betelepítési kvóta elleni népszavazást, ezért a párt aktivistái a parlamenti választásokhoz hasonló létszámban vesznek részt a mozgósításban. A Magyar Idők értesülése szerint jövő hét elején már megkezdődik a közterületi szórólapozás, szeptember 10-én pedig országjárás indul. Ennek részeként több mint 200 fórumot szervez a Fidesz szerte az országban kormánypárti politikusok részvételével. A népszavazás kampányfőnöke Gyürk András, aki a 2018-as választási felkészülésért is felelős. Gyürk András Kocsis Mátét kérte fel, hogy a budapesti kampányokat irányítsa, továbbá Szita Károly kaposvári polgármesterrel közösen ő koordinálja a Városok és falvak a kényszer-betelepítés ellen elnevezésű önkormányzati mozgalmat is. A Fidesz kommunikációs igazgatói posztját Hidvéghi Balázs tölti be.

„El kell utasítani az uniós kvótacsomagot, mert Brüsszel nem kérte ki az állampolgárok véleményét, és a nemzeti parlamenteket is megkerülte. Ennek legjobb módja a népszavazás” – erről a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt Hatvanban, a Fidesz Heves megyei kampányindítóján. Dömötör Csaba kiemelte, hogy a kormány az október 2-i népszavazásig hátralévő időszakban a bevándorlás és a kvótacsomag olyan súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázataira igyekszik majd felhívni a figyelmet, amelyeket nem szabad felvállalni.

„A népszavazás Magyarország jövője mellett a megyékről és a településekről is szól, hiszen a brüsszeli kvótacsomag minden megyének nagyon komoly biztonsági kockázatot és költséget jelent” – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei elnöke a hatvani kampányeseményen. „Ne legyen kétségünk, ha megvalósul a kvótacsomag, a településeknek és az ott élőknek kell majd viselniük a migrációs terheket, és ezt a kockázatot nem szabad felvállalnunk” – mondta az országgyűlési képviselő, aki szerint az olaszországi és németországi példák is azt mutatják, hogy a költségek, terhek miatt mindig a településeken csattan az ostor.

A parlament honvédelmi és rendvédelmi bizottsága tegnapi ülésén támogatta, hogy a kormány hat hónappal, egészen 2017 márciusig fenntartsa a migrációs válsághelyzetet. Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke szerint a testület azért támogatta az előterjesztést, mert az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást a törökök egyre kevésbé tartják be, és így várhatóan tovább nő majd a magyar határ felé tartó migránsok száma.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára azt mondta: Líbiában egymillió, Törökországban pedig hárommillió migráns várja, hogy elinduljon Európa felé. Kósa Lajos szerint az is indokolja a válsághelyzet fenntartását, hogy az illegális migránsok továbbra sem együttműködőek a magyar hatóságokkal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bevándorlási és állampolgársági hivatal adatai szerint a Magyarországon a tranzitzónákban beadott menedékkérelmek 95 százaléka visszaélésszerűnek minősül, mivel olyanok adják be, akik eleve tudják, hogy nem jogosultak rá.

A legtöbbször olyanok próbálnak meg törvénytelenül menekültstátushoz jutni, akik már más uniós országban regisztrálták menedékkérelmüket, majd még kérelmük elbírálása előtt illegálisan tovább is utaztak tervezett migrációs célországuk felé – mondta Kósa Lajos. A lap kérdésére a honvédelmi bizottság vezetője elmondta: nem valószínű, hogy Ausztria szükségállapotot vezetne be a migrációs helyzet miatt, mivel a hírek szerint az annak végrehajtásához szükséges rendvédelmi létszámból az osztrák belügyi szerveknél legalább tízezres hiány van jelenleg.

Forrás: Magyar Idők

FEL