Magabiztos győzelem a sereghajtó ellen

2016. április 20. 18:23 | behir.hu

Az NB I-es női kézilabda bajnokság 9-12. helyért zajló rájátszásának második körében a Békéscsabai ENKSE együttese a Budaörs gárdáját fogadta a hétközi mérkőzésen.

Két olyan együttes találkozott, mely az előző fordulóban nem sok sikerélménnyel gazdagodott, a lilák Mosonmagyaróváron kaptak ki nagy gólkülönbséggel, míg a Budaörs hazai pályán szenvedett az MTK ellen.

Pontszámban Szabó Károly lányai azért még mindig jobban álltak a találkozó előtt, s a sérülések ellenére is a csabai keret a jobb, ezt remélte a 300 néző is, aki kilátogatott a tét nélküli derbire.

Az első pillanattól kezdve magához ragadták a kezdeményezést Szögiék, mint később kiderült, utoljára 1-1-es állásnál mutatott az eredményjelző döntetlen állást. Az első negyed órában különösen Zöldi Tóth Katalin villogott, de aztán a többiek is zárkóztak, míg a vendégjátékosokat akárhogy is próbálta forgatni Mihály Attila edző, sehogyan sem akart összeállni a támadójátékuk. Ezt mutatja, hogy az első harminc perc alatt három játékos is megfordult az utolsó helyen tanyázó fővárosi egyletnél. Szép csöndesen, az előnyt fokozatosan növelve, 18-10-es vezetést szerzett végül a hazai együttes az első félidő végére.

A második játékrészben sajnos a vendégek teljesítménye a mieinket is elaltatta. Bizony az a néző, aki a mérkőzés előtt megivott egy koffeintartalmú italt, szerencsésnek mondhatta magát.. A tét nélküliség alaposan rányomta a bélyegét erre az időszakra, mindössze egy pici gólocskát sikerült rátenni az első félidőben megszerzett nyolc gólos előnyre, 28-19 lett a vége. "A lényeg a lényeg", ahogyan mondani szokás: hozta a kötelezőt a csabai csapat.

FEL