Ma délután újra rúgják a bőrt a lila-fehérek

2016. november 20. 10:39 | behir.hu

Keleti rangadóra készülnek a lila-fehérek! A labdarúgó NB II őszi hajrájában az újonc, de feljutásra hajtó Nyíregyháza érkezik a Kórház utcába. A csabai együttes tagjai is nagyon várják már az összecsapást, amelyen nem lehet más a cél, mint a három pont begyűjtése.

Pontos lekészítés és szép gól. Ilyen befejezéseket szeretnének látni a csabai szurkolók is a keleti rivális elleni összecsapáson. A válogatott szünet miatt az elmúlt hétvégén nem volt bajnoki forduló, előtte azonban egy 2-0-s siófoki győzelmet arattak a viharsarkiak, így megőrizték helyüket az élmezőnyben. A csabai együttes felkészülési mérkőzésen a szintén másodosztályú SZEOL ellen 2-2-t játszott, emellett pedig több taktikai jellegű edzés szerepelt a programban.

Zoran Spisljak, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője elmondta, sokat dolgoztak azokon az elemeken, amin javítani kellett, sok taktikai edzés volt a programban.

- Jobban fel kellett építeni bizonyos támadásokat, ezen dolgoztunk az elmúlt két hétben - tette hozzá a vezetőedző.

A csapatok számára több szempontból is fontos az összecsapás. Egyrészt mindkét együttes a feljutást jelentő pozícióban zárná az őszt, másrészt pedig keleti rangadóról van szó, ami mindig különleges hangulatú párharcot hoz.

 - Nyíregyháza ellen mindig nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, és most is mindenki maximálisan oda fogja magát tenni - fogalmazott Juhász György csapatkapitány.

A lila-fehéreknél mindenki felépült az apróbb sérülésekből, így teljes kerettel várja a mérkőzést Zoran Spisljak. A vendégek viszont október végén váltottak a vezetőedző posztján, ami megnehezítheti a csabaiak dolgát is.

A találkozó vasárnap délután 3-kor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

 

Kovács Dávid

FEL