Ma a csapatok főznek

2016. június 18. 06:11 | Fekete Kata

Ma következik a csülökparédé egyik legfontosabb része, a csapatok csülökpörkölt főzése. Tegnap Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács és Lázár séf már bemutatta, hogyan készül az igazán finom pörkölt. 

 

A háziasszony fülének igazán furcsa volt hallani az adagokat. Amikor ugyanis az ezer adag csülökpörkölt készült, akkor nemcsak a húst, hanem a hozzávalókat is kilóban mérték. Csak sóból egy-két kilót adtak hozzá és elhihetik, ez volt a legkevesebb adag. S nagy adag ételhez nagy ,,edény" is kellett: üstnek egy 250 kilogrammot nyomú vasbográcsot tettek fel. A keverőkanál pedig kis túlzással evezőlapátnak is beillett volna.

Szerencséje volt Prohászka Bélának és Lázárnak, hogy nem nekik kellett felszeletelniük a több ládában, felkarikázva érkezett vöröshagymát, vagy éppen a fokhagymát, illetve a paprikát, hiszen azzal bőven elment volna a főzésre szánt három óra. Bár a közönség így is viccelődött azon, hogyan lesz 18 órára kész a pörkölt. Lázár pedig egy viccel ütötte el a kérdést: ha hatra nem lesz kész, meghívja a nézőket egy sörre. Ha pedig készen lesz, a nézők hívják meg őt egy sörre. Akkor lett a meghívás igazán sanszos, amikor Prohászka Béla felhívta a figyelmet: Lázár nem 18 órát mondott, hanem hatot. Ami akár reggel hatot is jelenthet. Bárki is fizette végül a sört főzés közben vagy után, választékot bőven talált, hiszen akár zöld sört is lehetett fogyasztani. De aki borra vagy éppen pálinkára szomjazott, annak sem maradt száraz a torka.

A sör - mértékkel - akár a mai főzés közben is jól jöhet. Prohászka Béla pedig korábban azt is elárulta, mi a jó recept. Itt olvashatják. 

További programok »

FEL