M44: néhány héten belül kiderül, ki lesz a kivitelező

2016. november 9. 13:42 | Varga Diána

Heteken belül eldőlhet, mely cégek építhetik a 111 kilométeres M44-es gyorsforgalmi út 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszát – értesült a Magyar Idők. A négysávos út Békéscsabától tart Kecskemét irányába, és a megyeszékhely határán kívül csatlakozik az M5-ös sztrádához.

Az elbírálás végső szakaszában van az a közbeszerzési eljárás, amelyben eldől, mely cégek építhetik az M44-es gyorsforgalmi út leghosszabb, 62 kilométeres szakaszát, azonban az eljárást heteken belül befejezik – tudta meg iparági forrásokból a lap. A kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás június 1-jén jelent meg. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés az év végén megkezdődhet. Az M44-es gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg. A szóban forgó 62 kilométeres szakasz Tiszakürt és Kondoros között épülhet. Ezt egészíti ki a Nagykőrös és Tiszakürt közötti 31 kilométeres, illetve a Kondoros és Békéscsaba közötti 18 kilométeres szakasz, amelyeknek ajánlati felhívása várhatóan 2016 végén jelenik meg - írják.

Az új nyomvonalon vezető, kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi úton négy külön szintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. A Körös felett, a folyó építészeti hagyományait megőrizve, 450 méteres acél ívhíd épül, díszvilágítással. Emellett a szakaszon két kisebb híd létesül. A tájékoztatás szerint Kardosnál üzemmérnökségi telepet hoznak létre. A kivitelezés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában valósul meg.

Ha kíváncsi arra, milyen előzményei vannak a gyorsforgalmi útnak, ezen a linken találja korábbi híreinket!

FEL