M44: Megvan a kivitelező, kezdődhet a munka

2016. november 23. 16:50 | behir.hu

Közbeszerzési eljárásban kiválasztották az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti 61,4 kilométeres szakaszának kivitelezőjét. A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, az alapkőletételt követően a kivitelezés az időjárás függvényében még decemberben vagy 2017 elején kezdődhet.

- Volt-e olyan sajtótájékoztató, amelyen Békés megye két legnagyobb városának vezetője, három országgyűlési képviselő és a kormánymegbízott is jelen volt? – ezzel a kérdéssel nyitotta a rendkívüli sajtótájékoztatót Gajda Róbert kormánymegbízott, aki miután megválaszolta a kérdést, történelmi nevezte ezt a pillanatot. Hozzátette, az elmúlt évtizedekben sokan megígérték az M44-es gyorsforgalmi út megépítését, de a fejlesztés a jelenlegi kormány idején indul el, amivel azt bizonyította az ország vezetése, hogy fontos számára ez a térség.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg a beruházás. Az M44-es korszerűsítése összességében három szakaszból áll, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61,4 kilométerből, 37 érinti megyénket. Az új nyomvonalon 2x2 forgalmi sávos gyorsforgalmi út négy külön szintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót alakítanak ki. A Körös folyó felett egy 450 méter hosszú acél ívhíd épül, díszkivilágítással. A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, az alapkőletételt követően a kivitelezés az időjárás függvényében még decemberben vagy 2017 elején kezdődhet.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő kiemelte régiós szempontból meghatározó ez a fejlesztés, hiszen ez egy lehetőség a megye számára, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk ezt kihasználni. A Békés megyei fejlesztési biztos azt is hangsúlyozta a fejlesztéssel teljesülhet az a kitétel, hogy most már minden település 20-30 percen belül csatlakozhat egy gyorsforgalmi úthoz, így mindenki számára megrövidül a fővárosi vezető út. Vantara Gyula hozzátette, a fejlesztés a munkahelyteremtés szempontjából is fejlődést hoz, egyrészt már a kivitelezésnél, másrészt egy új üzemmérnökséggel 30 új munkahely létesül.

Dankó Béla országgyűlési képviselő szerint eddig megszenvedtük a gyorsforgalmi út hiányát, azonban az, hogy milyen előnyökkel jár, még fel sem fogjuk. A Békés megyei útügyi biztos hozzátette, a fejlesztés újabb megoldandó feladatokat hoz majd, például a szakképzett munkaerő képzése területén.

- Szerencsésnek érzem magam, hogy akkor valósul meg a beruházás, amikor polgármesterként képviselhetem az itt élőket. Munkám során is érzékeltem a cégek vezetőitől, illetve befektetői érdeklődésből, hogy nagyon fontos a békéscsabaiak, a megyében élők számára, hogy bekapcsolódjunk a gyorsforgalmi úthálózatba, de a fejlesztés növeli a város, a megye vonzerejét az érkező turisták számára – emelte ki Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő is megjegyezte, nagyon fontos, hogy a déli megye három megyeszékhelye, Szeged, Kecskemét és Békéscsaba között jó és közvetlen kapcsolat legyen, ez a beruházás pedig ezt is segítheti.

- A gyulai turisztikai szektor nevében is mondhatom, hogy nagy öröm ez a beruházás, az elmúlt években folyamatosan növekedett a városban a vendégéjszakák száma, ez a szám pedig tovább növekedhet a következő években – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.
 

FEL