Lúdas Matyi a trapézon

2016. augusztus 29. 12:57 | Mikóczy Erika

Műfajteremtő produkcióra készül a Fővárosi Nagycirkusz: a teatralitás irányába elmozduló Atlantisz gyermekei című, nagy sikerű előadása után ismét közelebb lép a látványszínház lényegéhez, és történetmesélő cirkuszként viszi a manézsba Lúdas Matyi közismert históriáját - írja a Magyar Idők.

Idén ünnepeltük Fazekas Mihály születésének 250. évfordulóját, ezért is kézenfekvő ismét fokozott figyelemmel fordulni a költő, botanikus fő művéhez. Az új műfaj tűzkeresztsége szempontjából is szerencsés választás olyan történetet mesélni cirkuszi eszközökkel, amelyet a magyar közönség ismer és szeret, mert ez jelentős segítség a nézőknek a stilizáltabb képi jelzések értelmezésében. Ráadásul tananyag is az iskolákban. Ez pedig nem csak amolyan mellékes szempont, hiszen az intézmény újabb törekvéseinek egyike, hogy előadásait minél több terület oktatója hatékony szemléltetésként építse be a tanítói munkába. A készülő produkció nemcsak fizikaórán kerülhet szóba az egyensúly, a gravitáció vagy a dinamika törvényszerűségeit tárgyaló fejezeteknél, hanem akár magyarórán is, hiszen a cirkusz ezúttal szöveggel is dolgozik. Fekete Péter cirkuszigazgató, aki egyben az előadás írója és rendezője is, Pál Dániel Levente költőre bízta a verses részek kidolgozását és a dramaturgi feladatokat; az így készülő színpadi szöveg kiválóan alkalmas a szenvedő igealak használatának szemléltetésére.

 

A magyar cirkusztörténet első olvasópróbája

 

Az intézmény sajtótájékoztatóján történelmi esemény szemtanúi lehettünk: a szemünk előtt zajlott a magyar cirkusztörténet első olvasópróbája. Ez az a bizonyos első próba, amelyen a teljes stáb részt vesz (csak az állat­idomárnak volt igazolt hiányzása, aki épp elment szamarat venni), és miközben felolvassák a színpadra szánt szöveget, a rendező beavatja a csapatot az alkotói koncepció mindenre kiterjedő részleteibe – megismerjük a szereposztást, a látványterveket minden elemükkel (díszlet, jelmez, fények) együtt, a zenét, a koreográfia főbb kihívásait, a fontos szereppel bíró kellékek használatának jelentőségét, a közönségszervezésre vonatkozó kommunikációs elveket, az állatszámok és a különféle akrobatikus jelenetek dramaturgiai szerepét és helyét, egyszóval mindent, ami jelenleg tudható a Lúdas Matyi a cirkuszban című előadásról.

A cirkusz művészei ezennel idegen terepre lépnek, egy új szakmát kezdtek el tanulni, a színházét. Azoknak, akiknek eddig talán még sosem kellett nagyközönség előtt megszólalniuk, most röpke egy hónap alatt, az október 1-jei bemutatóra el kell sajátítaniuk a színpadi beszéd és ének alapjait úgy, hogy közben az elképesztő mutatványokat is be kell gyakorolniuk. Nemcsak az artisták kerülnek színészszerepbe, hanem az általában uniformist viselő porondmunkások is, akik ezúttal nemcsak segítői lesznek a manézsban zajló munkának, hanem az előadáshoz tartozó karaktereket testesítenek meg. A főbb szöveges szerepekben színművészeket láthatunk majd, de nem lesz egyszerű feladata a Matyit alakító két művésznek, Endrédy Gábornak és Kabai Alexnek sem, hiszen nagy kihívás lehet, hogy az artistákkal együttműködve a levegőszámokban is aktívan részt vesznek.

A színház, a musical és a cirkusz eszközeit ötvöző, a közönség aktív bevonására is alapozó produkció igazi összművészeti előadás lesz: a költészet és a zene fantasztikus látványvilággal egészül ki, amelyben a klasszikus cirkusz állatbemutató kirakodóvására éppúgy fontos drama­turgiai szereppel bír, mint a hatalmas elefántbáb szerepeltetése.

Forrás: Magyar Idők

FEL