Lövések a várvédő hősök tiszteletére - videóval

2017. július 1. 19:10 | Papp Ádám Sándor

A Pertev pasa vezette 30-40 ezres török sereg 451 évvel ezelőtt, 1566 július 2-án támadta meg a gyulai várat. A védők legfeljebb 2 ezren lehettek, a 15-20-szoros túlerő ellenére az ostrom rekord ideig, több mint két hónapig tartott.

 

A krónikákból tudható, hogy valamikor július 23. tájékán a védők kénytelenek voltak a huszárvárat feladni, beljebb kellett húzódniuk, mert az intenzív ágyúzás következtében a palánkfal egy része leégett, bizonyos szakaszokon pedig beomlott. A törökök ezután benyomultak a huszárvárba, ágyúkat állítottak fel és innen kezdték lőni a belső várat.

A mai rendezvénytéren keresztben egy hatalmas vizesárok húzódott, ami 30 méteres hosszával és öt méteres mélységével útját állta az elszánt támadóknak, gyakorlatilag áthatolhatatlan volt. Hat hét telt még el a vár feladásáig, a vitézek 1566 szeptember elején hagyták el az erődítményt. A törökök szabad elvonulást ígértek, amit aztán nem tartottak meg, sokakat lemészároltak.

 

 

A gyulai tartott a legtovább a magyarországi török várostromok közül, csaknem kétszer annyi ideig állt ellen az oszmánoknak, mint Temesvár vagy a lényegesen jobban megerősített Szigetvár. Gyula védői, élükön Kerecsényi Lászlóval, sokkal többet tettek, mint ami elvárható volt tőlük, igaz nem a török főerőkkel harcoltak, de több mint két hónapos ellenállásuk a török elleni várharcok csúcsa.

Kerecsényi Nándorfehérvárról írott levelében összesen 14 sikeresen visszavert rohamról tett említést, ami jól mutatja az erődítmény lakóinak elszántságát és a védelemmel megbízottak haditechnikai szakértelmét. Az ostromról szóló ismertető, más érdekességek és az alapvető információk mellett a Gyulai Vár honlapján találhatóak meg!

Az ostrom kezdetének 451. évfordulóján lövések dördülnek a várvédő hősök helytállásának emlékére és tiszteletére. Mindebben Szabó Árpád működik közre, aki a tavalyi esztendőben, az ostromnak szentelt emlékévben is részt vett a megemlékezéseken. Akkor többféle puskával és egy tábori mozsárágyúval hajtott végre lövéseket.

Idén július 2-án nyitvatartási időben, tehát 10 és 19 óra között minden órában lövések dördülnek a várfalról, a hagyományőrző ehhez két-három féle puskát használ majd. A köztes időszakokban a korhű fegyverekről lehet majd érdekességeket megtudni, mindezt Szabó Árpád szakértő segítségével.

 

Forrás: gyulakult.hu

 

https://www.facebook.com/GyulaiVar/videos/1009693922476799/

További programok »

FEL