Londoni ötkarikás bajnok a Belvárosi Általános Iskolában

2017. március 11. 15:38 | behir.hu

Risztov Éva úszó látogatásával ért véget a Sportolj olimpikonokkal elnevezésű rendezvénysorozat. A londoni ötkarikás bajnok a Belvárosi Általános Iskolában egy sportos vetélkedőre látogatott el, majd élménybeszámolót is tartott a diákoknak.

Egy-egy csapatkapitánnyal kiegészülve rendeztek mozgalmas sportversenyt alsósok számára a Belvárosi Uszodában, ahol minden úszásnemben bizonyíthattak az ifjú versenyzők.

A verseny ezúttal rendhagyó volt, hiszen Risztov Éva olimpiai bajnok érkezett Békéscsabára, aki a Hiszek Benned Sport program részeként látogatott el az úszást kiemelt sportágként kezelő intézménybe. A londoni ötkarikás bajnok igyekezett átadni azokat a tapasztalatokat, amiket hosszú és eredményes pályafutása alatt szerzett.

Én is gyerekként kezdtem el, én is egy vidéki kisvárosból jutottam el a világ tetejére. Semmi sem lehetetlen és a gyerekeknek is nagyon jó lehetőségeik vannak. Látva, hogy egy iskolának ilyen jó uszodája van, én azt gondolom, hogy nagyon szerencsések – fogalmazott Risztov Éva, olimpiai bajnok úszó.

A fiatalok élvezték a közös programot, elkészültek a közös fotók és persze az értékes aláírásokat is begyűjtötték a jövő bajnokai.

A program ezt követően az iskola aulájában folytatódott, ahol a kicsik és a nagyok is kíváncsiak voltak a bajnokra, aki amellett, hogy mesélt gyerekkori élményeiről, válaszolt a fiatalok kérdéseire is.

FEL