Lila-fehér rangadó a Kórház utcában

2016. március 18. 19:38 | behir.hu

A hétközi kupaelődöntő után újra összecsap az Újpest és a Békéscsaba. A lila-fehér rangadóra nagyon készül a viharsarki együttes, hiszen ezúttal hazai pályán léphet pályára, ráadásul nagyon fontos bajnoki pontokért megy majd a csata.

A csabai gárdának eddig ebben a szezonban nem igazán sikerültek az Újpest elleni találkozók, három mérkőzésen három vereség, egy lőtt és hét kapott gól a mérleg. A viharsarki stábnak az eddigi tapasztalatokat kell úgy felhasználni, hogy ezúttal már a Békéscsaba felé billenjen a mérleg nyelve. 

- Egy játszó csapat, erre kell készülnünk, ki kell venni a játékukból azokat a részeket, amelyekben erősek. A másik oldalról a saját játékunkat hazai pályán ki kell használni, fel kell építeni, ki kell használni most azt az előnyt, hogy hazai pályán játszunk, és ebből kell a maximumot kihozni – emelte ki Zoran Spisljak vezetőedző.

A csabai gárda feljövőben van, ami a bajnoki találkozókat illeti, hiszen ebben az esztendőben csak a Ferencvárostól szenvedett vereséget, igaz a listavezetőtől kétszer is 1-0-ra kapott ki. Az idegenbeli összecsapásokon eközben veretlen maradt és 6 pontot gyűjtött. Szerdán a kupában az Újpest győzött, de a csabaiak szerint ezt le kell zárni és csak erre meccsre szabad összpontosítani.

- Egy kupameccs teljesen más, ez pedig egy bajnoki, itt teljesen máshogy állunk hozzá mi is és az Újpest is, a kupában ugyanaz volt a célunk. Úgy gondolom, nekünk mindenféleképpen jobban kell játszanunk, mint Újpesten tettük, mert nem úgy sikerült az a meccs, ahogy terveztük. Sokkal bátrabban kell játszanunk és sokkal többet kell birtokolni a labdát – latolgatta az esélyeket Spitzmüller István.

A békéscsabaiak számára sűrű volt az elmúlt hetek programja a kupamenetelésnek is köszönhetően, most azonban a döntetlenek mellett már a győzelmeket is gyűjteniük kell a bennmaradáshoz. A lila-fehérek a tavaszi mérkőzéseken a szervezett védekezésre építettek és ebből indították a támadásaikat. A szombat délutáni összecsapás kérdése az, hogy az Újpest ellen nyerő lesz-e ez a taktika vagy egy váratlan húzással lepik meg a fővárosi együttest a Kórház utcában.
 

FEL